11. fejezet- Aludj csak Jawadd!

Sziasztok! Ezer bocsánat a késésért, tényleg nagyon sajnálom, de Firenzében voltam, most pedig beteg vagyok... Remélem tetszeni fog a rész, most hosszabb lett és írhattok véleményt nyugodtan, nem harapok! Sőt aki a "közepes"re szavazott, az is írja le nyugodtan! Jó olvasást! :) és szünetet ;)

11. fejezet- Aludj csak Jawadd!

Továbbra is fogjuk egymás kezét, bátortalanul lehajolok hozzá, apró, óvatos puszit lehelek homlokára, mire halk sóhaj kúszik ki száján. Őrjítő illata orromba kúszik és meglepődöttségemben a lélegzetem is elakad, ugyanis könnyedén karjaiba von és testére fektet. Most viszont felnyögök, ahogy testünk mindenhol találkozik. Szempilláim megremegnek, gyomromban ismeretlen érzés kezd képződni, légzése neki is felgyorsul.

-        Szia!- suttogja.

-        Hello!- vigyorgok, és a tenyerébe fektetem fejemet. Másik kezét a derekamra rakja és lágyan simogatja. Lehet, hogy nem kéne, de azután, hogy megölelt azon a bizonyos éjszakán, elvitt vacsorázni, képtelen vagyok más fiúra gondolni…

-        Hát jó, most megszegünk minden szabályt,- mormogja. Tarkómat finoman, mégis céltudatosan húzza feje felé. Amint ajkaink találkoznak, nem hezitálok egy percig se, rögtön többre vágyom. Aprós sóhaj csúszik ki ajkai között, ahogy csípőmet övéhez, de gyorsan elhallgattatom. Mosoly terül szét arcomon, csak rá koncentrálok! Újra és újra megcsókoljuk egymást, ujjaimat csiklandozza borostás bőre, de egyáltalán nem zavar.

-        Hú!- kommentálom hosszan és lényegre törően.

-        Tudod, egy problémám van ezzel,- kezdi, mire engem a szívroham kezd el kerülgetni. Rosszul csináltam valamit?- hogy ezt nem lehet befejezni anélkül, hogy ne kívánnám újra,- motyogja édes hangon, de már nem a szemeimbe néz, hanem a számra. Újra és újra megcsókoljuk egymást, képtelenek vagyunk leállni! Vagyis, amikor arra hivatkozva, hogy neki melege van, és ezért megszabadul az ingjétől… nos, akkor állítom le!

***

Zayn sikeresen elaludt a szobájába, így most Niall foteljében ücsörgök, hatalmasat ásítva és nyújtózva úgy kb. fél percenként. Már késő este írtam az edzőmnek, hogy csak késő délután tudunk kezdeni, ő pedig hajnali kettőkor reagált rá csak, egy „Ok”-ot. hm, bőbeszédű férfi… Nyugtalanul pattanok fel Niall nyöszörgésére. Ellenben a csókolózó párommal, ő ramatyul fest és nem ment lejjebb a láza.

-        Mit szeretnél?- érdeklődöm és a vizes törölközővel felitatom az izzadság cseppeket a homlokáról. Jó hír, hogy izzad, mert a szervezete dolgozik a betegség ellen.

-        Fáj a térdem- panaszolja- többször műtötték, de amikor változik az idő, szúr és nyilall.

-        Szedsz rá gyógyszert vagy kenőcsöd van?- félek, az én sportkrémjeim nem sokat segítenének. Szerencsére, még soha semmim se volt eltörve, műtve a térdem és bokám se szenvedett még akkora sérülést, hogy érzékeny legyen az időjárásra.

-        Nem igazán, erre nem szokás…

-        Értem,- bólintok,- figyelj, van valami, esetleg amire mindig elalszol? Mert, ha most nem tudsz aludni…

-        Inkább ne részletezd,- vág közbe savanyú arcot vágva- Talán Adele albuma…

***

Szegény Adele harmadjára kezdi a Turning Tables-t, de beválik, ugyanis a jelen pillanatban 3 évesnek tűnő fiúcska nyugodtan alszik. Nagy nehezen bedőlök Zayn mellé az ágyba, igaz kicsit feszengve. Amikor csak simán barátként aludtunk egymás mellett, nem izgultam, hisz minek? De most, hogy van valami közöttünk,- amit amúgy képtelen vagyok megmagyarázni- teljesen más. Valami meghatározhatatlan indokból késztetést érzek arra, hogy átöleljem a derekát, mint a nyálas filmekben.

-        Öhm, Perrie?- motyogja, én pedig kérdése hallatára elfojtok egy fájdalmas sóhajt.

-        Aludj csak Jawadd!- simítok végig arcán, de magamba hozzám teszem, hogy „legalább te, ha már nekem egész esti fejtörést okoztál”. Nem is értem, miért reménykedtem? Zayn viselkedéséből is- már az első találkozásunkkor- lesüt, még korán sincs túl a szakításon, nem beszélve egykori barátnőjéről, aki rendszeresen látogat meg, egyéb, de ehhez kapcsolódó problémáival. Mind a kettőjüknek időre van szükségük, de ők ezt nem kapták meg akkor. Egyfelől jó, mert a kemény munka, sok ember, eltereli a szenvedő alak figyelmét a belül zajló dolgokról, ugyanakkor veszélyes is. Jöhet egy negatív kritika, nagyobb baki a koncerten, az énekes sokkal rosszabbul érzi magát, tudatalatti elméje emlékezteti, mit rontott még el a közelmúltban. Ha nem fogadtam volna titoktartást, nem lennék fülig belezúgva a páciensembe, talán még megpróbálhatnám őket újra összehozni… Talán…

***

A reggeli ébresztő hangomnak kivételesen örülök, mert nem kísértek tovább a rémálmok. Figyelmen kívül hagyom a halkan szuszogó Zayn-t, pedig nehezemre esik. A lázát gyorsan kezemmel ellenőrzöm, majd felöltözöm, reggelizek és megmosakszom. Niall szobájába némán lépek be, hogy fel ne keltsem, de ő már az ágy végében üldögél, nyakig betakarózva, hátát a háttámlának dönti és a tévét lesi. Tipikus régi rajzfilmet néz, mit várhattam volna egy lassan 21 éves fiútól? Kellemesen elcsevegünk pár percig, a testhőmérséklete már megfelelő, de felszólítom őket, hogy ma mindenféleképpen menjenek el orvoshoz, akinek tényleg ez a szakmája! Nem sokkal ez után hagyok Harry-nek üzenetet, hogy, ha nem annyira elfoglalt majd írjon pár sort, Louis-nak- mivel jelen pillanatban őt tartom a legmegbízhatóbbnak-, hogy hívjon ki egy dokit, vagy menjenek el. Tudom, már elmondtam Niall-nek, de előfordulhat, hogy valamelyik jómadárnak orvos fóbiája van, ezért esetleg lefizetik egymást, cserébe a fenéken maradásért… Izgatottan fogok taxit és dobolom végig a combomon a nem létező zenét, mégis csak új ember, akivel szinte muszáj jóba lennem. Ennek ellenére utálom az erőltetett kapcsolatokat, fölösleges jó pofikat és (már elnézést), de a seggnyalást! A mobilomat könnyed mozdulattal kikapcsolom, táskám mélyére süllyesztem és a konditerem ajtóján belépve, már ismerősként köszöntöm a recepcióst. Átveszem a cipőmet, leadom a kulcsomat és érdeklődve keresem az edzőmet.

-        Jó napot, kisasszony!- hallok meg egy mély, mégis barátságos hangot a hátam mögül. Azonnal megfordulok és kicsit hátra is hőkölök. 2 méter magas (legalább), közepesen izmos férfi, inkább még csak fiú ácsorog előttem, ő is zavarban léve.

-        Szerintem tegeződjünk,- mosolygok, és kezemet előre nyújtom, majd bemutatkozom. Mike Newton! Nem ismerős a név, de szimpatikus…

-        Remek, úgyis gyűlöltem volna, ha asszonyoznom vagy hölgyeznem kéne…- sóhajt fel drámaian, mire elvigyorodom. A hosszú edzésünk alatt, sokat mesélt magáról, kiderült, hogy most végzett az egyetemen, de előtte is már dolgozott személyedzőként különböző konditermekben. Elmondása szerint, próbál nem szigorú lenni, és nem lehetetlent elvárni, de az ő kifejezésével élve, harcolnom kell, mint Tom Jerry-ért a híres mesében. A rajzfilmről rögtön Niall jut eszembe, majd Zayn. Vajon direkt mondta azt este? Tényleg nem ismert meg? Rémálma volt vele? Esetleg így akar lekoptatni, mert nem csókoltam elég jól, vagy nem engedtem a bugyimba első csók után? A fene tud kiigazodni ezeken a fránya pasikon! Mike a recepcióssal egyezteti, a bérletemet én pedig valamelyik fiút próbálom elérni telefonon.

-        Sajnálattal közöljük, hogy az ön által hívott szám jelenleg nem elérhető- rögtön felismerem Louis hangját. Tipikus, ki más lenne, aki ilyet kitalál?

-        Darcy-val beszélsz?- érdeklődik Zayn izgatottan.

-        Sziasztok, fiúk,- köszönök akaratlanul is mosolyogva.

-        Tessék, szőrcsi, ha nem vagy ennyire kíváncsi, akkor most én lennék a viccek mestere!- morogja.

-        Louis, majd szétveritek egymást, miután letettem- csitítom a répa mániás, jelenleg durcás fiút.

-        Jó, de tényleg megüthetem?- lemerem fogadni, hogy kutya szemeket vág és a hatás kedvéért kisfiús hangosan is beszél.

-        Nem! Voltatok orvosnál?- bár reménykedem abban, hogy igen, egy belső és később Louis hangja is elárulja, hogy már az arénánál vannak, szóval a kórház közelében se voltak. Harry a kislánya után rohangál és labdáznak, Liam go-kartozik, Niall pedig pihen. Első reakcióm, hogy leüvöltöm a fejüket és fittyet hányva az edzésemre odarohanok és elráncigálom mindet dokihoz… De utána meggondolom magamat. Nekem a lelki egészségükkel kell foglalkoznom, nem a testivel… Nem sokkal később elköszönünk, én pedig visszapattanok a futógépre.

***

A koncertig 2 és fél óra van, én pedig nyugodtan érkezem meg a hátsóbejárathoz, ami előttem kivágódik és épp hogy megállok. Alig van két másodpercem felfogni ki is az, mivel máris a karjaiba von. Elmosolyodom, bár kicsit rossz érzésem is van a tegnap este miatt.

-        Hiányoztál- motyogja hajamba.

-        Te is…- kicsit gyorsnak tartom az iramot, de egye fene, végül is ez csak egy ölelés- jobban vagy már?- eltolom egy kicsit, hogy arcán végig nézhessek. Szemei még mindig beesve, de sokat javult tegnap óta.

-        Sokkal. Milyen volt az edzés?- átöleli a derekamat, szemeivel rabul ejti enyémet. Rémisztő, hogy valakinek ennyire igéző és mélyre látó tekintete legyen.

-        Elviselhető, igazából rosszabbra számítottam. Az edzőm is aranyos, így élvezni fogom. – csak mikor kimondom az utolsó mondatot, akkor jövök rá, mennyire is kétértelműre sikerült.

-        Már, mint mit?- vonja fel a szemöldökét kételkedve. Oké, ez ügyes volt Darcy. Most részletezzem neki, hogy annyira jó feneke van Mike-nak? Esetleg mondjam el véletlenül csúszott ki a számon? Bizonyára ezek közül kellett volna választanom, nem pedig rávágni egy éktelen nagy marhaságot.

-        Elég vicces, mert meleg- vigyorodok el.

-        Ó, már megijedtem, hogy lecserélsz!- szontyolodik el. Aranyos arcát látva, rögtön megsajnálom és hirtelen teljesen más feneke jut eszembe, mint az előbb említetté. Ismeretlen érzés, még is fantasztikus, hogy Zayn ennyire közel van hozzám. Azok a nyálas kis buta lepkék tényleg szálldogálnak a hasamban, szívem pedig már nem az edzéstől zakatol ilyen, idegesítően gyorsan.

-        Tetszik így a hajad,- bókol megtörve az édes csendet, ami kettőnk közé telepedett. Elmosolyodom, és csak vigyorogva megrázom a fejemet, ami miatt a copfomból még több tincs szabadul ki. Az eredetileg fejem tetejére csatolt baba hajak is homlokomra hullnak, amit durcás arccal próbálok visszatenni a helyükre. Szomorúan adom fel, hisz’ lehetetlenség megcsinálnom…

-        Megcsinálhatom?- kérdezi féléken.

-        Reménytelen eset, de csak nyugodtan- rántok vállat. Ujjai a hajgumira csúsznak, én pedig pont odakapnék, mikor kihúzza a helyéről és csuklójára húzza. A hajam a vállamra csúszik ő pedig élvezettel túr bele a még kicsit, hajmosástól vizes hajamba, a csatot is kihúzza, ami miatt az ég felé áll a frufrum.

-        Úgy, hagy csináljak erről egy képet!- kiáltja, és már húzza is elő a telefonját, de én gyorsan lelapítom a helyére. Ciccegve teszi el, én pedig fellélegezve bújok mellkasához. Kicsi koromban is bújós típus voltam, bár az első rövidebb kapcsolatom után ez a tulajdonságom tova szállt, mostanra még is visszatért. Fél perc múlva lépések zajára elhúzódom, és mosolyogva arcára pillantok.

-        Menjünk be, nem szeretném, ha meglátnának minket.

2 hét múlva:

1 héttel ezelőtt, mikor Zayn-el szóba jött a járás dolog és idétlenül teljes zavarban megbeszéltük, hogy mi most egy párt alkotunk, rosszul döntöttem. Aranyos srác, meg van közöttünk a kémia, nem erőltet semmit, de egy a probléma, még nincs túl Perrie-n. Bár nem mondja, és alig mutatja, esténként felriadok arra, hogy a volt barátnője nevét sóhajtja szomorúan. Hiányzik neki és félek, én csak a töltelék vagyok, aki segít átjutni neki ezen a szakaszon. Most a Trafalgar téren ücsörgök a galambok elől elbújva egy félre eső padon. Mióta itt vagyok, egyszer se hívott fel, aminek részben örülök viszont rossz érzés is. Lehet, ő is érzi, itt valami nincs rendben. A többi fiúval legalább a neten beszéltem, hogy, hogyan telnek a napjaik, milyenek a koncertek, de ő vele semmit. A srácok vígan említik meg, én pedig próbálok jó arcot vágni hozzá, de elég nehéz, tekintettel arra, hogy csak anyuval tudtam megbeszélni a problémáimat. Ő bírja Zayn-t, de szerinte ejtenem kéne, mert ez nem normális kapcsolat. Nem igazán vesztegettem az időmet, amíg Londonban tartózkodtam, találkoztam pár régi kosaras társammal, a most már régi edzőmmel is beszéltem, és a lényeg, hogy dolgoztam is. Szám szerint négy páciensemet fogadtam a hotelbe ahol megszálltam, ugyanis a házamat eladtam. Most egy újabb kliensre várok, de kivételesen a gyomrom liftezik, kezeim remegnek, a fejem pedig zúg. Miért kell nekem állandóan izgulni? Hisz’ eddig csak sima barátként tekintettem rá, de most… Percek múlva apró alakját meglátom, a galamboknak morzsákat szór, és lassan sétál felém, vidáman integetve.

-        Hello Darcy?

-        Szia, Perrie!

10. fejezet- Mit művel velem ez a fiú?

Köszönöm a további szavazatokat, de kérlek titeket, írjatok már pár sort!!! :( Jó olvasást és kellemes hétvégét! 

10. fejezet- Mit művel velem ez a fiú? 

(ő csak Niall... <3)

-        Szóval összevesztetek, mert nem akarod, hogy veled tartsanak a turnéra?- meresztek nagy szemeket.

-        Pontosan!- bólogat, s meg van győződve arról, hogy igaza van.

-        Ez hülyeség! Eddig az volt a bajod, hogy hiányoznak, most meg makacs vagy, s havonta háromszor akarod őket látni. Tipikus férfi gondolkodás- az utolsó mondatot már csak magamnak mondom, de ő meghallja és elvigyorodik.

-        Akkor szerinted mondjam, hogy jöjjenek velünk, aludjanak naponta idegen ágyakban, tűrjék el az utálkozókat?- emeli fel a hangját mérgében.

-        Pontosan. Ő ezt szeretné, akkor miért nem jársz a kedvében? A pénz a probléma? Na, ne nevetess!- én továbbra is higgadt vagyok, ugyanis nincs okom dühösnek lenni.

-        Túlságosan szeretem őket ahhoz!- motyogja. Bongyor hajába túr össze-vissza rakosgatja, véleményem szerint túl hosszú ahhoz, hogy jól érezze magát vele.

-        De így elveszíted őket… Hidd, el a távkapcsolat nagyon ritkán működik és kevés az esély arra, hogy köztetek sikerülne.

-        Felhívom!- pattan fel. Helyeslően bólintok egyet, de kifelé ment a lelkére kötöm, Lou-t is tárcsázza, nem ártana neki egy sövény nyírás. Visszaballagok, levetem magam a szundikáló Zayn mellé. Liam és Niall arcán látszik, nagyon meg szeretnék kérdezni mi a baja a barátjuknak, de jól neveltek, így nem teszik. Megsajnálom őket, tehát röviden és tömören elmondom minden rendben, egyedül a szeme romlik, ha nem találkozik sürgősen egy hajvágó ollóval. Halkabbra veszem a tévét, mert nem szeretném, ha felkelne Zayn. Hagy aludjon csak, bizonyára fáradt és kimerült. Nekem nagyon tetszik a film ami Jennifer Lopez-ről szól, de a fiúknak már kevésbé.

-        Unatkozom,- motyogja Liam, majd hirtelen felpattan, amire Niall is felpillant a telefonjából-, vagyis csak unatkoztam. Késő este jövök,- motyogja.

-        Állj,- szólok rá- hová mész?

-        Edzőterembe, majd találkozom a volt barátnőmmel- hadarja el. Pénztárcáját felkapja és anélkül, hogy elköszönnénk, kiviharzik.

-        Mi? Danielle? De hát barátnője van!- kapkodom a fejemet az ír fiú és az ajtó között. Amikor utánuk olvastam a neten valószínűleg nem volt elég alapos…

-        Csak barátok…- motyogja Niall, bár ő se érti.

-        Extrákkal?- vonom fel a szemöldökömet. Niall felnevet, de bólint egyet. Hát ez érdekes, ő lett volna az utolsó, akiről feltételezném ezt. A képeken egész hihetően adta elő, hogy szereti a lányt.

-        Kérlek, beszélj a fejével,- sóhajt fel. Elkeseredett és tőlem vár segítséget, akit egy hete se ismernek. Úgy érzem, ez már tényleg a vég lehet…

-        Ha a barátja lennék, természetesen, de én csak arra vagyok felhatalmazva, hogy ha jön elmondja én segítek! Valószínűleg nagyon zaklatott most, nem szeretnék rontani a helyzeten a baráti tanácsimmal…

-        Pedig te mindenkire nagy hatással vagy,- kacsint rám és fejével a mellettem kuporodó fiúra bök. Lassan felfogom miről is van itt szó, ezért elpirulok és habogva tiltakozom, hogy bizonyára mindent félreért és szó sincs románcokról vagy túlfűtött érzelmekről.

***

Amikor felkértek erre a munkára, a fene se gondolta vagy esetleg mondta, hogy két popsztárt kell ápolnom. Harry a reptérre ment, hogy jegyet szerezhessen a legkorábbi gépre, ami New York-ba jön. Úgy látszik nem teketóriázott, tényleg megfogadta a tanácsomat és már is iderendelte az új családját. Kíváncsi vagyok, mit szól ehhez az anyukája vagy nővére, esetleg az apukája, de annyira elfoglalt és eszelős volt mikor távozott, hogy nem volt lelkem a saját butaságom miatt visszarendelni. Louis segítsége jól jönne most, de ő csak holnap jön, felhívni és megkérni jöjjön már segíteni, pedig bunkóság lenne. Mivel gyakorlatilag orvosit végeztem el, tisztában vagyok vele, hogy és mivel kell gyógyítani azt a fajta betegséget, amiben jelenleg a két fiúcska, van. Teljes fizikai és mentális kimerültség, ami nem a mai nap miatt van, hanem ez visszavezethető hónapokra. A stressz és folytonos későn fekvés, korán kelés, csak később mutatkozik az emberen, hisz’ egy ideig bírja a szervezet, de egy bizonyos ponton már valahogy megmutatkozik ez. Niall a szobájában fekszik, vizesborogatással a bokáján és teljesen kitakarózva, de Zayn-nek nem volt annyi energiája, hogy bemenjen a sajátjába, így ő most gombóc formában két takaróval a hátán a tévé felé fordulva vacog.  

-        Kérlek, ide adnád a telefonomat?- szól rekedt hangon és halkan, de így is kisebb köhögő roham törik rá.

-        Csak, ha megiszod a teát!- alkudozom, ugyanis drága festőművészünk, kifejezetten utálja a teát, pedig próbáltam neki a legízletesebben elkészíteni.

-        Legyen…

-        Csak állj hozzá jó kedvvel és akkor jobban fog tetszeni!- bíztatom-, ha megiszod ezt a kancsót, utána már ihatsz vizet!- eleinte próbáltak alkudozni, hogy két pohár vodka és már is jobban lesznek, de nem engedtem nekik semmilyen alkoholt. A menedzser helyettesük negyed órája hívott, hogy nem tudja elérni a fiúkat, tudok-e valamit róluk én pedig részletesen beszámolót adtam, bele értve azt is, hogy holnap a hotelben maradt jó madár nem fog tudni énekelni. A válasza annyi volt, hogy: de, és letette a telefont. Őszintén nem értem az ilyen embert, tudni kéne milyen, amikor valaki nem képes megcsinálni valamit, és nem azért mert éppen nincs kedve és fittyet hány az egészre, hanem az egészsége forog kockán. Az igazi rajongók megértik, ha nem tudnak színpadra lépni csak pár nappal később, de a beképzelt csitrik képtelenek. Amíg Zayn telefonál az anyukájával, addig Niall-hez megyek be csöndben, szinte némán, hátha sikerült elaludnia, de nem… Nyakig betakarózva fekszik a vizes törülközők a lehető legmesszebbre dobva tőle hevernek a padlón, telefonja a kezében és elmélyülten nyomogatja.

-        Pontosan két perced van arra, hogy lerakd, azt a vackot- pillantok az órámra és tényleg kivárom a 120 másodpercet, majd kiveszem a kezéből és a ruhásszekrényére rakom. Morcosan rám néz, és megjegyzi, nem vagyok az anyukája és azonnal hozzam vissza.

-        Eltaláltad, de amíg nincs itt ő vagy más, aki gondoskodna az aranyba öntött fenekedről, addig rám hallgatsz, rendben?- mosolygok rá. Nem atyáskodni szeretnék, de tényleg felelősséget érzek az iránt, hogy kezemben tartsam a dolgokat és kikúráljam őket ebből az állapotból. A lázmérőt nyújtom felé, amit sóhajtva elvesz és hónaljához illeszti.

-        Képzeld Harry nem rég írt, hogy sikerült jegyet szerezni!

-        Ez remek!- bólintok és megkönnyebbülve pipálom ki ezt a dolgot a képzeletbeli listámon, emiatt már nem kell tartanom.

-        Szerintem is, tündéri a kislány, szerintem te is szeretni fogod!- vigyorog, de szeme a láztól csillog, ajkai pedig ki vannak száradva. Automatikusan a kancsóhoz kapom a fejemet, mire felszisszen.

-        Alig ittál valamit belőle!

-        Éhes vagyok, és ha éhgyomorra iszom meg a teát… nos, érdekes gázok szabadulnak fel a testemből…

-        Oké, értem, nem kell részletezni. Rendelek neked levest, amit megeszel és hozok vizet, de vacsora után aludnod kell, tényleg,- hangsúlyozom ki az utolsó szót. Hálásan megköszönni azt, amit teszek, értük én pedig zavarban csak megigazítom a hajamat és távozom, hogy meg tudjam csinálni az előbb említett dolgokat. A másik beteg még telefonál, de véleményem szerint már egy másik családtag lehet, mert sokkal lazábban beszél és cukkolja is a telefon másik lévő embert.

***

Niall horkolását a nappaliból is lehet hallani, de egyiküknek sincs szíve, ahhoz, hogy felébresszük. A Malik fiú a kapott gyógyszertől már jobban érzi magát, de sajnos az egyik mellékhatása, hogy őt nem kiüti, hanem felpörgeti ezért az állapotához képest elég eleven. Bár ez csak beszédében nyilvánul meg, pont elég ahhoz, hogy ne tudjak aludni. A kanapé jobb oldalán félig fekve pihenek, az ő feje az ölemben, ugyanis amikor kicsi volt anyukája mindig a homlokát simogatta, attól pedig mindig jobban lett. Nem tartom érdekes dolognak, amikor én gyerek voltam és beteg, mindig fogta anya vagy apa a kezemet és úgy tudtam csak elaludni.

-        Tudod, nagyon szimpatikus lány vagy…- billenti oldalra fejét, így tekintetünk találkozik. Csupán barna szemeivel eléri, hogy zavarba jöjjek, nem beszélve a bókjáról. Elmosolyodom és próbálok uralkodni az érzéseimen és nem a tökéletes arcát vagy telt ajkait vizslatni.

-        Hát köszönöm!- motyogom-, figyelj, tényleg aludnod kéne, lassan hajnali kettő lesz, holnap kemény napotok lesz… Lekapcsolom a villanyt, és próbáld meg!

-        Jó, de ugye itt maradsz?- kérdezi, rögtön mire halványan bólintok. Visszafekteti combomra buksiját én pedig a hajától indítva kezdem simogatni, kicsit remegő ujjakkal. Annyira idegen nekem ez a helyzet, mégse érzem, magam rosszul vagy kínosan, egyszerűen csak boldognak. Valószínűleg a sötét miatt nem látom, hogy szabad bal kezét felemeli és elkapja a kezemet, ujjainkat összekulcsolja, engem pedig abban a másodpercben lever a víz. Nem azért mert egy sztár, hanem egy fiú, aki nekem se közömbös, egyre érdekesebb jeleket ad nekem… Hüvelykujjával végig simít a kézfejemen, arcom még jobban tüzelni kezd, gyomrom liftezni, szívem pedig apró érintésétől is hevesen verni. Hihetetlen, mit művel velem ez a fiú? 

9. fejezet- Louis és a nem létező edzése

9. fejezet- Louis és a nem létező edzése 

Örülök, hogy minden rendben van a lábammal, de annak már kevésbé, hogy elég kemény edzéstervet kaptam az elkövetkezendő 4 napra. Reggel nyolckor kelek, kilenctől személyi edző foglalkozik velem, egy nagy szünettel délig, majd kettőkor a parkba nyújtások, laza kocogás négyig. Így leírva nem tűnik keménynek, de úgy igen, hogy majdnem két hete a sétálás volt a legnagyobb mozgás, amit végeztem. Louis a pultnál vár rám, kezében protein szelet, zsebéből kikandikál még kettő, telefonja a vállához szorítva és a barátnőjével cseverészik. Én 10 perc után megunom a várakozást, és mivel ma még edző nélkül csinálhatok bármit, a kocogásnál döntök. A két órás edzésből Louis negyed órát a büfében tölt, felet mellettem áll és egyfolytában beszél, háromnegyed órát a rajongókkal tölt, és a maradék időt pedig súlyzózással és biciklizéssel üti el. Míg én csurom vizes vagyok, mindenhonnan csöpög rólam az izzadság, arcom vörös, lelkem viszont feltöltődve.

-        Elfáradtam, de nagyon!- törölgeti a nem létező verejtéket a homlokáról. Megforgatom a szemeimet, és hatalmas nagy erőfeszítés kell ahhoz, hogy ne szálljak vele vitába, hogy igazából a füle botját se mozdította!

-        Én is,- válaszolom végül.

-        Meg is értem, keményen dolgoztál!- bólogat. Na, igen, legalább ennyit mond, akkor már tényleg a plafonra másztam volna, ha lehúzza az edzéstervemet, amit még régebben állított össze nekem a válogatott trénere. Útjaink külön válnak a kijáratnál, laza öleléssel elbúcsúzunk egymástól és megígérem, hogy továbbítom az üzenetét, hogy ma Elenor hoteljében alszik, de holnap délután ott lesz a próbán. Boldogan lépdelek az utcán, a zuhanyzástól vizes bőrömet a kabátomba bújtatom, hogy ne fázzak meg. A jelenlegi otthonom felé, fogok egy taxit, de csak annyira ugrom ki, hogy lerakjam a táskámat, s kis sminket fessek magamra. Már a kondi teremben eldöntöttem, bemegyek a legközelebbi papírüzletbe, veszek rajztáblát, ceruzákat, tollakat és minden egyebet, amik szükségesek ahhoz, hogy rajzolni tudjak a mai napon. Mostanában rákaptam az efféle művészetre, és pár ismerősöm szerint, akik ebben a szakmában dolgoznak, igen jó szavakkal illettek.

-        Szia!- bukkan fel a semmiből Zayn a fürdőszobába. Gyorsan magam elé kapom a kezemet, mivel csak farmerban és melltartóban vagyok.

-        Fordulj már el Zayn!- motyogom neki vörös arccal, de meglepően nem érzem magam zavarban annyira.

-        Nyugalom, olyan mintha fürdőruha lenne rajtad, ó jut eszembe, holnap fürdeni megyünk!- csapja össze tenyereit izgatottan. A hajamat fésülöm ki éppen, ami nem nevezhető könnyű dolognak. Zayn mögém lép, elveszi a fésűt és óvatosan kezdi kikefélni a loboncomat, ami az edzéstől rendesen összegabalyodott. Óvatosan elhúzom a kezeimet magam elől, ő pedig csak elmosolyodik, de nem perverzen csak kedvesen.

-        Szóval, hova készülsz ennyire?- kezdeményezi a beszélgetést. Hosszan ecsetelem neki azt, amit normális ember 2 percben elmond, de úgy tűnik, őt érdekli. Leteszi a pultra a fésűt, végig simít a fejemen, én pedig mosolyogva hátra fordulok, és hirtelen felindulásból puszit adok az arcára köszönet képen.

-        Ne indulj el most, nekem van felszerelésem, szoktam rajzolni elég sokat, kölcsön adom neked.

-        Tényleg?- ámuldozom. Pont belőle nem nézném ki, hogy festeget meg rajzolgat szabadidejében. Őszintén egyik bolond bandatagból sem nézném ki, hogy ilyesmit művelnének. A foci, gördeszka vagy extrém sport, inkább hozzájuk illő, de piros pont, amiért normálisok!

-        Persze,- bólint és vállamra simítja a kezét, ami libabőrös lesz.

***

Mivel nem volt szívem feláldozni egyik ruhámat se a festéshez, Zayn volt olyan kedves, hogy adott egyet a sajátjai közül. Fehér, néhol festékes, de tiszta, frissen mosott pólója a combomig ér, úgy, hogy elmondása szerint kicsit kicsi már rá. Közösen kidolgoztunk egy tervet, miszerint a hotelünkből látható tájat fogjuk elkészíteni.

-        Szóval elsőnek lerajzoljuk, utána kifestjük-, összegez. Kezével az ablakra mutogat, ami mögött a zajos New York terül el. Ámulattal hallgatom az idegen, francia eredetű szavakat, kifejezéseket, amiket használ. Sok olyan ember van, aki művésznek nevezi magát, csak mert van tehetsége, de szerintem az, az igazi, aki megtanult mindent avval kapcsolatban, gondolok itt az elméleti részekre.

-        Nagyon profi vagy!- dicsérem meg rögtön, amint levegőt vesz.

-        Köszönöm- mosolyodik el- sokszor szoktam rajzolni, aztán árverésen eladom, a befolyó pénzt pedig a kórházaknak vagy alapítványoknak adom. Ritkán a családomnak vagy barátaimnak is készítek egy- kettőt.

-        Ez szép dolog tőled- jegyzem meg. Elmosolyodik és megrántja a vállát, mintha ez csak apró dolog lenne.

-        A baj az, hogy a rajongók néha furcsa pletykákat találnak ki arról, hol is vagyok, mit csinálok, amikor alkotok!- sóhajt fel majd hirtelen felnevet- a legviccesebb, mikor egy Directoner, elvetemült persze, bejelentette az eltűnésemet. A nővérem volt nálam akkor, s ő nyitotta az ajtót. Teljesen le volt döbbenve, hogy rendőrök keresnek.

-        Ez nagyon durva. Fájdalmas, hogy mennyi hülye ember van,- rázom meg a fejemet, de én is elvigyorodom.

-        Na, elég, a sok butaságból, kezdjünk bele!- csapja össze tenyereit. Beleegyezően bólintok, leülök mellé a szőnyegre és az elénk terített fehér lepedő szélét birizgálom. Az elején csak bámulom, ahogy alkot és többször is megjegyzem magamban, mennyire béna vagyok, végül megunja, hogy csak nézem, és befog a munkára. A kontúrokat negyed óráig rajzolom, egész jól néz ki, bár ha összevetjük azzal, hogy ő ez idő alatt az épületek ablakait, tetőit és egyéb kiegészítői aprólékosan elkészítette ceruzával… A festés elmondása szerint már csak gyerekjáték, de én ebben nem értek egyet, főleg akkor, mikor beletenyerelek a vizes tálkába. Igazából jó hangulatba telik, és egyetlen egyszer sem gondolok arra, hogy ő most az ügyfelem! Érdekes, amikor Louis-al voltam, megjegyezte párszor, túlságosan is diplomatikusak a kérdéseim, de Zayn nem panaszkodott, csak többször is rám szólt, legyen több önbizalmam. Könnyű azt mondani, ha ő is úgy nőtt volna fel, mint én, mást gondolna. A baj nem a szüleimmel volt vagy az iskolámmal, esetleg a pénzzel, hanem a féltestvéremmel. Anya első házasságából lévő, nálam három évvel idősebb lánya az őrületbe kergetett sokszor, mikor velünk lakott. Ez az egyik indoka annak, hogy pszichológus akartam lenni. Meg szerettem volna tudni, az emberek miért viselkednek úgy, ahogy, és jó úton haladok afelé, hogy ezt az érdekes álmomat valóra váltsam. Kb. a felénél tartunk, mikor úgy döntünk, szünetet tartunk, mert elgémberedtek a végtagjaink és ebédelni, lassan uzsonnázni se ártana már. Sokat szenvedett csontjaimat ropogtatva egyenesedem ki, és a telefonhoz totyogok.

-        Tudod, úgy festesz, mint egy öreg anyó- jegyzi meg csípősen, és könnyűszerrel kikapja a kezemből az étlapot. Szúrósan nézek rá, de figyelmen kívül hagyja, csak a kanapéhoz sétál és elterül rajta. A telefon kagylóját felemelve, pötyögöm be a számot, ami rá van ragasztva.

-        Szobaszerviz, miben segíthetek?

-        Jó napot, egy tál rántott sajtot szeretnék, mozarella sajttal, paradicsommal, köretnek pedig sült krumplit.

-        Remek választás hölgyem. Még valamit esetleg?

-        Köszönöm, igen,- nyújtom Mr. Jó modornak a készüléket. Nyújtózkodik, nyújtózkodik, végül nagy csattanással leesik a kanapéról, de elkapja a felé nyújtott tárgyat és ő is leadja a rendelését. Én kihasználom a lehetőségét, hogy nem figyel, így átveszem a helyét, ő pedig a kanapéra szorul.

-        Jogos- bólogat- szerintem egész jól állunk ahhoz képest…- itt elhallgat, és csak elvigyorodik.

-        Na, mond csak el,- teszem keresztbe karjaimat, mert szinte biztos vagyok abban, hogy engem szeretne minősíteni.

-        Nagyon aranyos vagy, tényleg,- bókol és csak egy mosollyal reagál a pirulásomra-, de miért nincs önbizalmad? Diplomád van, válogatott játékos vagy, nem sokára a New York csapatába kezdő, mi kell még?- tárja szét karjait. Hangja megrovó mégis gyengéd, mintha tényleg érdekelné. Csak megrázom a fejemet és rögtön más felé terelem a témát. Gyűlölök magamról beszélni, inkább az, a csöndben szenvedő típus vagyok, ahogy Bella mondaná az Alkonyatban. Ez, az orvosi elveimnek teljesen ellent mond, de magamat nem tudom kezeltetni, mással meg nem fogom! Két percnek tűnik az, a fél óra, amíg megérkezik az ebédünk. Kivételesen csöndben ülünk a konyhaasztalnál, én nézek kifelé a fejemből és New York gyönyörű képét próbálom eszembe vésni, míg Zayn-ről nem tudom eldönteni mit, csinál… a telefonján pötyög néha, de van, amikor eltorzul az arca, majd elmosolyodik.

-        Megjöttem!- vágja ki az ajtót Niall, mögötte Liam ugyan ezt üvöltve lép be.

-        Ez fantasztikus, de miért kell kiabálni?

-        Ha esetleg csinálnátok valamit, azt ne kelljen látnunk,- célozgat Niall és levágódik mellém, de rögtön hátrébb is húzódik, ahogy rácsapok a kezére.

-        Te mindig, mindenkit ütögetsz?- érdeklődik Liam riadt arccal. Eszelős tekintettel bólintok, és a hatás kedvéért hunyorítok is. Mivel tényleg úgy látszik, mintha elhinnék, ezért elmagyarázom nekik, csak vicceltem, ne vegyék komolyan. A délután további része, nem sok izgalommal telik, átadom nekik is Louis üzenetét, sőt még a perverz célozgatásukat is meghallgatom, Zayn és én befejezzük a képet; a végeredmény valami csodálatos lett. Megkérdeztem a fiúkat is, nincs-e kedvük csatlakozni, de helyettük a barátjuk válaszolt, mégpedig, hogy az kizárt dolog. Ó, értem, szóval ők nem igazán jók az efféle koncentrálós dolgokban… Most a helyi mozi honlapját böngésszük, valami jó film után kutatva.

-        Jó estét, fiatalok!- köszönt minket Harry. Arca nem a megszokott vidám, hanem szomorú, kezeit összekulcsolja és szorongva ugrál egyik lábáról a másikra. Mindenki köszön neki, fel se nézve a telefonból, vagy tablettből, csak én veszem észre.

-        Minden rendben?- tátogom felé, mire ő elhúzza a száját és határozottan megrázza a fejét. Ujjával a szobája felé bök, mire bólintok.

-        Mindjárt jövünk, csak valamit megbeszélünk!- Liam és Zayn érdeklődve néznek ránk, és látszik, rajtuk furcsállják is, de nem szólnak semmit. Tényleg érdekel, hogy miről van még, ha szerelmi ügy is a szorongása ügye…