2. fejezet- Magány

2. fejezet- Magány

Már megint hallgattam rá, nem hiszem el! Az unokanővérem, aki előszeretettel tengeti lakásomban a napjait, képes mindenbe és mindenkibe belekötni, és ez alól a családtagok se kivételek. Nem kevés pénzt elvásárolgattam új- elmondása szerint- vagány, új cuccokra, leváltva a kosztümöket és a szögesre vasalt blúzokat. Még a kedvenc körömcipőimet is, amiket nagy odafigyeléssel szoktam takarítani és karba tartani.

-        Látod milyen vadító vagy?- mosolyog rám Patricia és kényelmesen végig dől a kanapémon, amin általában az ügyfeleim szoktak ülni. Neki igazán könnyű szépnek és vagánynak lenni, a gyönyörű vörös hajával, zöld igéző szemeivel, kreol bőrével s fájdalmasan hosszú combjaival.

-        Nem is tudom, ők igazából a pácienseim, biztos ennyire ki kéne dobni a melleimet?- bökök a számomra nagy kivágásra a toppomon. A többi zacskó felé pillantok, amikben az újonnan vásárolt ruhák pihennek, arra várva, hogy megint felpróbáljam őket, s végig gondoljam, biztosan elvigyem-e ezeket magammal a turnéjukra.

-        Természetesen, amink van, azt mutatni kell!

-        Te tudod,- motyogom és visszaöltözök az eredeti ruhámba, igaz Patricia nem nézi jó szemmel, de mint mindig, most is kimagyarázom valahogy. Fáradt vagyok, készülnöm kell, pakolni se ártana, mivel hajnali kettőkor indul a gépünk. Amerika hatalmas országában kezdenek a fiúk, bejárva az összes nagyvárost, és stadiont. A szerződésben az is benne van, hogy egy turné buszon leszek össze zárva hónapokig az öt énekessel, de külön ágyat, szekrényt és elektronikai dolgokat biztosítanak nekem. Ez nagy szerencse, ugyan is a sztárokról írt orvosi véleményeim mind a kis, hordozható kütyümön van, rajta és titkos kóddal van levédve. A barátaimtól tegnap este elbúcsúztam, bár az igazat megvallva, nem sokra emlékszem, elég sokat ittunk. A vörös bőr bőröndöm már félig kész, csak apró kis dolgok várnak magukra és természetesen az új ruhák. A másik sporttáskában a cipőim, téli kabátjaim sorakoznak katonás rendben.

Éjfél előtt tíz perccel:

Elaludtam! Annyira szerencsétlen vagyok! Nekem kéne példát mutatni a körülöttem lévőknek, hogy magabiztos, erős és nem utolsó sorban pontos vagyok. Az előre megrendelt taxi dudálásra elkáromkodom magamat és bezárom az ajtómat, sóhajtok egy hatalmasat és beszállok a fekete régi stílusú autóba. Nem szabad elérzékenyülnöm, ez csupán egy ház és város, tovább kel lépnem, új dolgokat kell meg megismernem! Udvariasan elcsevegek a sofőrrel, akit értem küldtek a menedzserek, majd egy testőr segítségével kiszállok és megpróbálom kiemelni a csomagjaimat, de Liam segít kiszedni onnan.

-        Majdnem elkéstél,- suttogja és megragadja a könyökömet. A fotósok körül vesznek, a nevemet üvöltik, vakuk villannak.

-        Komolyan maga akar példát mutatni a tini bálványoknak, ha maga is leissza magát? Ne is tagadja, szemtanúink vannak,- kiáltja egy fiatal nő, én pedig pislogok pár másodpercig, majd a szokásos maszkomat felvéve, követem a banda tagot, aki szitkozódik pár sort, gondolom a barátnőjére érkező kritikák miatt. Mindent tudok róluk, már, mint amit a netről meg lehet tanulni, találni. Bár a családfájukkal néha bajban vagyok, de majd rám ragad akaratlanul is, legalább is remélem! Bő egy óra múlva, sikerül feljutnunk a repülőre és a társaság nagy része, rögtön aludni is kezd. Csupán Harry és Niall, az, akik inkább az mellett döntenek, hogy engem szórakoztatnak.

-        Szóval, most is elkezdhetnénk a problémáink sorolását?- kérdi Niall reménykedve és egy szál répát nyújt felém, de én csak megrázom a fejemet. Negyed három van, nem hiszem, hogy most fogok zöldséget.

-        Répát enni, ilyenkor?- nézek hitetlenül.

-        Diétázom, tudod pár érdekes ember, azt terjeszti, hogy dagadt vagyok…- motyogja szomorúan, mire Harry átkarolja és barátian még is bíztatóan megveregeti a vállát.

-        Na, ne már, akkor miért csempéztem fel ezt a nagy tábla csokoládét?- vonom fel a szemöldökömet és elfordulok, hogy kivegyem a pólóm alól az említett édességet. Sajnos nem vettem észre, hogy Zayn nem alszik, hanem csak zenét hallgat, ezért premier plánban végig nézte, ahogy kiemelem a fekete csipkés melltartómból. Szemöldökét felhúzza, én pedig ügyetlenül próbálom letenni minél gyorsabban a csokoládét és lehúzni a felsőmet is, ami természetesen most beakad a melltartóm kosarába. Harry és Niall valami felnőtt, - khm – filmről folytatnak értelmes, eszme cserét, Zayn pedig lelöki a fülhallgatóját, kényelmesen elhelyezkedik, kezeit összefonja mellkasán és megnyalja ajkát. Szúrós szemekkel kémlelem arcát, miközben rákiáltok, forduljon már el.

-        Akkor a széket kéne néznem, az pedig nagyon unalmas lenne,- rázza meg a fejét és most már vigyorog. Nagyot rántok a pólómon, mire reccsenő hangot hallat, én pedig lehunyom a szemeimet és hagyom hagy főjön az arcom, s kétségbeesetten nézek felé.

-        Kérlek, adj egy pólót!- suttogom felé, ugyan is lépteket hallok a gép másik feléből, amik felénk közelednek. Semmi baj, csak olyan, mintha a fürdőruha felső lenne, bíztatom magam, de egyre idegesebb leszek. Sikerült elszakítanom a saját, tulajdon ruhámat, egy magánrepülő fedélzetén, ahol csak férfiak tartózkodnak. Csak gratulálni tudok magamnak! Zayn végül feláll és gyorsan leveszi a felső tárolóról a táskáját, amiben keresgél pár másodpercig, ami nekem óráknak tűnik, majd előhúz egy fekete Rolling Stone felsőt. Hálásan megköszönöm, s a WC felé igyekszem, ha nem botlok bele Louis-ba.

-        Minden rendben?- érdeklődik.

-        Igen, és veled?- kérdezem udvariasan, de kezd újra lecsúszni a v kivágása a pólómnak. Bólint egyet, s kiált egyet Niall-nek, aki a csokoládét tömi magába. Az én csokimat! Amiért elszakítottam a szerencse felsőmet, s kényelmetlen helyzetbe hoztam magam a csapat egyik tagja előtt. Mi sem hiányzott még, mint hogy egy kis kamasz ezzel a kis malőrömmel piszkáljon napokig, talán hetekig? Gyorsan magamra zárom a kis ajtót és meglepődve nézek körben, a helységben. A normális gépekkel ellentétben, itt kényelmesen el lehet férni, nincs az, az ominózus eset, hogy a WC-n ülve kezet is moshatsz rögtön. A nagytükör előtt magamra veszem a kapott pólót, ami combközépig ér, és olyan látszatot kelt, mintha csöves lennék. Egykori mentorom, valószínűleg lapáttal verne meg, az eddig nyújtott munkám miatt. Részegre ittam magam a barátaimmal, úgy, hogy szemtanuk is voltak, lenyomtam egy fél sztriptíz táncot a kliensem előtt, s most annak a pólójában feszítek. Megmosom az arcom, és próbálom levakarni arcomról a vörös árnyalatot, de nem járok sikerrel. Végül feladom, és kilépek az utastérbe, ahol nagy csönd honol, de a káromkodásra mindenki felém kapja a fejét.

-        De figyu, nagyon jól áll a pólóm, de mit keres rajtad?- vigyorog Harry, de zavarában a tarkóját vakarja és szájával csücsörít is egy kicsit.

-        Te szemét!- csúszik ki a számon, miközben Zayn felé fordulok, aki csak feltartja a kezeit és ártatlanul nézelődik.

-        Miért én vagyok a gonosz? Te kezdtél el vetkőzni előttem, és miután egy mutatvány balul sült el, adtam ruhát, hátha befejezed a táncikálást!- lezser és nagyképű szövegétől, közel állok, ahhoz, hogy felpofozzam, de nekem kell példát mutatnom. Gyerünk Darcy, viselkedj felnőtt módjára! Nagy levegőket veszek, miközben Niall suttogását meghallom, amit Zayn felé intéz.

-        Komolyan vetkőzött és te nem szóltál?- hangja bosszús, de szórakozott is. A menedzser beosztottja jelenik meg, akinek arcát látva, végig hallgatta eszmecserénket, és ugyan csak nem tetszett neki. Valamilyen Anthony a neve, bár szimpatikus, nekem túl beképzelt és nagyravágyó.

-        Beszélhetnénk Darcy?- biccent a gép elején lévő bőrfotelek felé, s én követem átvergődve magam a kanapékon, amiken az együttes tagjai pöffeszkednek. Liam bocsánatot tátog nekem, de én csak kedélyesen mosolygok mindegyikőjükre, pedig tudom, most érkezik a leszidás, egyenesen a főnöktől!

-        Nos,- kezdi arrogánsan- az életrajzodban nem volt benne, hogy tudsz rúd táncolni.

Bár elég sok érdekes, gusztustalan dolgot, hírt hallottam rövid életem folyamán, vagy esetleg jelen pillanatban megjegyzés, ez lett volna az utolsó. Lélekben felkészültem, valami letolást kapok, helyette perverz és elégedetlen hangnem érkezett.

-        Talán azért, mert nem is tudok. Zayn félre értette a dolgokat, ennyi, semmi más.

-   Rendben, de ilyesmi történhet a négy fal között, de a média előtt, te Louis unokanővére vagy, értve vagyok?- húzz fel szemöldökét és megigazítja kényelmetlen nyakkendőjét, ami amúgy rosszul van megkötve. Bólintok és amilyen gyorsan csak tudok, visszamegyek a saját fotelemhez, de út közben megállok a göndörnél és elnézést kérek, amiért rajtam van a felsője. Hihetetlen, hogy egy nyamvadt csoki miatt mennyi hűhó van!

-        Nincs semmi baj,- mosolyog és megkérdezi szeretném-e nézni vele a Halálos Iramban hatot.

-        Imádom!- vigyorodok el rögtön és mielőtt befészkelném magam mellé, a pokrócomért visszaszaladok, mert kezd hűvös lenni, én pedig csak egy rövid farmer sortban vagyok, amit takar a fekete póló és ennyi, se zokni, mert a szandálomhoz nem illene.

***

Az út felénél már túl vagyunk, a filmnek régen vége van, én pedig a gépem előtt ülök és a már szerzett tapasztalatokat írom a fiúkról. Még mindenki rejtély számomra, és ahhoz képest Harry mennyire is kedves velem, vele lesz, a legnagyobb problémám úgy érzem. Niall és Liam alszanak, így muszáj volt bedugnom a fülhallgatóimat és azon keresztül hallgatni a szakítós számokat. Érdekes, amikor dolgozom, csak ezeket tudom hallgatni, a többi eltereli a figyelmemet. Épp a második kemény diónál tartok, mikor valaki erőszakosan kirántja a jobb oldali fülest és mogorván beszélni kezd. 

-        Az én nevemet fölösleges felírnod, kislány. Képtelenség, hogy akár egy szót is fogok ejteni előtted arról, mit is érzek valójában! Megértetted?- barna őzike szemei villámokat szórnak felém. 

-        Talán nem is a zárkózottság a legnagyobb bajod, hanem a modorod, Zayn- tűnődöm fojtott suttogással, mert nem szeretném felkelteni a többieket. Az arcomra nem ül ki semmilyen érzelem, ellenben az övével, ahol a düh és utálat keveréke látszik.

-        Ha csak még egy szót írsz, esküszöm, New York-ban, még csak kipakolnod se kell, jöhetsz is vissza,- fenyegetőzik, miközben próbál hozzá férni a laptophoz. Csak, hogy idegesítsem, begépelem az első szót, ami jelen pillanatban eszembe jut róla: magány.