17. fejezet- Nincs is közös házunk, vagy igen?

Sziasztok! Hatalmas és millió bocsi, amiért ennyit késtem, de...és nem magyarázkodom :D (mert én is mindig unom, ha valahol olvasnom kell). De! Nagyon szépen köszönöm a kommenteket <3 a pipákat, az új rendszeres olvasókat és mindent :D Jah igen és az 5000 látogatót is *-*. Amúgy legyen facebook csoport? Csak mert olyan híres mostanában... Jó olvasást, tényleg ne haragudjatok, próbálok titeket majd kárpótolni! (Boldog mikulást utólag is :D ) 

17. fejezet- Nincs is közös házunk, vagy igen? 

A cím előtt leparkolva megkérdezem még egyszer a sofőrt, hogy jó helyen járunk-e, ugyanis a magas rozsdaszínű tömbházak nem keltik azt a hatást, hogy milliomos popsztáré. A sofőr biztosít, majd kedvesen megkérdezi, hogy tartson-e itt ebédszünetet, azaz díjmentesen megvárjon-e. Elvigyorodom és megköszönöm, hogy elhozott és a bankjegyeket átadva, kiszállok az autóból, megigazítom a fürdőköpenyemet, majd kiabálásra kapom fel a fejemet.

-        Kérem, állítsa meg!- szét nézek a sötét utcán, ahol én vagyok egyedül a nő, vagyis előttem lefékez egy néger kislányt, két copffal. Azonnal megragadom apró karját, bár nem szeretett volna menekülni. A fehér nő lassacskán mellém ér, kedvesen mégis fegyelmet tanító módon megszidja a lányt, aki megszeppenve kulcsolja kezét össze enyémmel.

-        Ne haragudjon, tudja ez az első napja, hogy ki jöhetett az otthonból.

-        Tessék?- rökönyödök meg rögtön. Arra rájöttem, hogy nem száz százalék, hogy a kislány ezé a nőé, annak ellenére, hogy kedvesen bánik vele és szeretetteljesen beszélt hozzá.

-        A közeli árvaházból, tudja elég nehéz kijönni velük… A piros ház az, onnan futok utána,- kuncog fel kedvesen és látszik rajta nem bánja, hogy itt kell lennie a picivel. Arra az irányba nézek, amerre mutatott, s megállapítom, kb. 100 méterre lehet.

-        És, hogy hívnak téged?- guggolok le a kicsihez.

-        Bonita, és a nénit?- érdeklődik és apró ujjával az egyik hajtincsemet megfogja, és szemügyre veszi. Elmosolyodom rajta, szinte elolvadok annyira aranyos és szép.

-        Darcy, de tegezz, csak- simítok végig óvatosan buksiján. Sajnos a kicsiknél még nem lehet tudni, hogy mennyire viszonyulnak az idegenekhez. Érdeklődve pislog felém, majd a nőhöz hajol és suttogva kérdez valamit.

-        Nem, nem jön vissza velünk, vele most csak összefutottunk.

-        Ó igen, nekem most sietnem kell, de nagyon örülök, hogy találkoztunk!- mosolygok és a kislány szomorú arcát látva rögtön megígérem neki, találkozunk még! Szörnyen elszomorodva még is valami furcsa érzés kavarog bennem, miközben megcsörgetem Liam-et, aki nem szól bele csak az előttem lévő ajtó kinyitódik és megjelenik farmer nadrágban és kék pólóban. Arcán olyan fájdalom és álmatlanság van, hogy szinte kézzel tapintható. Az apró lakásba lépve megcsap a büdös dohány és sült krumpli szag, így rögtön az ablakhoz lépek, ami előtt hamutál csücsül.

-        Nos, mesélj…- ülök le elé a kanapéra, amiről pár koszos ruhát a földre hajítok. Ide felé jövet elgondolkoztam azon, mi lehet a probléma, aztán hogyan is fogjak neki ennek az egésznek…

-        Elegem van, én ezt már nem bírom!- kiált fel. Hangja rekedtes és üvölt belőle a fájdalom.

-        Mi történt?

-        Nagy marhaságot csináltam- ez után percekig hallgat, én pedig nem türelmetlenkedem. Az embereknek idő kell ahhoz, hogy kimondják az igazságot főleg, amit szégyellnek- tönkre tettem- ennél a résznél összerezzenek és érzem, ahogy a tenyerem izzadni kezd.

-        Kit?

-        Bár, ha úgy nézzük ő is engem- nevet fel keserűen és csak egy pontot néz mereven a kis asztalon.  Ez az a pont, amikor kezdek megijedni, de nincs időm ilyesmiken elmélkedni, ugyanis folytatja- elmondtam Sophie-nak, hogy szeretőm van, de nem sírt vagy üvöltött, hanem bevallotta neki is. Aztán elmentem Daniella-hoz, hogy próbáljuk meg újra együtt, de ő elhajtott. Őszinte voltam és lásd két szék közé zuhantam!- most már hadar és a végére tehetetlenül szét teszi a karjait, szomorúan lehorgassza a fejét. Rögtön felpattanok, és mellé ülök.

***

Hajnali háromkor megyek vissza a fiúk közös házába, oldalamon Liam-el, akit sikerült annyira megvigasztalnom, hogy már mosolyog is. Nem ringattam hazugságokba, mint ahogy azt más tette volna, rávilágítottam a hibáira is, ugyanakkor a jót is kerestem a cselekedeteiben. Volt már dolgom popsztárral, aki meg akart halni, vagy aki be akarta magát gyógyszerezni, de ilyesfajta szerelmi „tragédiával” még nem, így számomra is nagy munka volt. A szemeim kezdenek leragadni, de a hiány, hogy Zayn-t reggel óta nem láttam, erősebb, így nem dőlök ki a kanapén, mint Liam, hanem, felmegyek a szobájába, ahol Jawadd a telefonját nyomogatja, és mikor belépek, felpillant abból, majd félre is rakja rögtön.

-        Szia!- mosolyogok rá. Ide felé úton, borzasztóan remegtem, féltem attól, hogy félre érti, miért maradtam olyan sokáig Liam-el, vagy, hogy miért csak annyit írtam, hogy minden rendben ne aggódjon. Kikászálódik az ágyból, így elém tárul felsőteste, amit a kintről beszűrődő lámpafény világít meg, halványan.

-        Minden rendben?- öleli át a derekamat egy gyors csók után. Felszabadultan kifújom a bent tartott levegőt, szóval nem haragszik.

-        Liam most már jobban vagy,- bólintok egy aprót és tenyerembe elfojtok egy ásítást.

-        Azt tudom, hogy megoldottad, engem inkább az érdekel, te hogy vagy!- suttogja halkan, hogy még véletlenül se keltsünk fel valakit is.

-        A szemem már jobb, holnap megyek vissza az orvoshoz, szerencsére az edzés is elmarad, utána pedig alszok, amennyit csak tudok-, vázolom a holnapi tervemet, ami nem igazán dús, bár az edzést estéről kihagyom, mert valószínűleg ellenezné. Zayn úgy vettem észre, ilyen téren nem ismer tréfát, magyarul, ha valaki beteg vagy sérülése van, azt nem engedi ki a házból! A fürdőszobában átveszem a pizsamámat, közben pedig hallgatom Zayn élménybeszámolóját a mai koncertről és próbáról.

-        Holnap mit fogtok csinálni?- dőlök be mellé az ágyba, ahol rögtön a karjaiba von. Lehunyom a szemeimet és kényelmesen elhelyezkedem, de a válaszára felkapom a fejemet.

-        Mi?- pislogok nagyokat rá, de ő nem érit mi a probléma.

-        Mondom, meglátogatom a szüleimet, ezért csak kedden jövök vissza, mert szerdán már próba van-, magyarázza, mintha ez tökre természetes lenne.  

-        De ma csütörtök van-, mondom továbbra is meglepődve a sok hülyeséget, ami elsőre kijön belőlem.

-        Tudom, de majd beszélünk telefonon és web kamerázunk is!- rántja meg a vállát. Ha nem lenne elég önuralmam valószínűleg tátott szájjal nézném és legalább egy csípős hozzászólással fenyíteném, de helyette, csak nyelek egy nagyot, bólintok, mintha tudomásul venném, pedig nem. A könnyek mardossák a szemeimet, torkom elszorul, és mikor átkarolja hátulról a derekamat, óvatosan lefejtem magamról. Nem adja fel, orrát nyakamhoz dörzsöli, tusfürdőjének illata orromba kúszik, puha ujjai végig futnak derekamon, de én csak, mint egy darab fa fekszem.

-        Ugye nem hitted el, amit mondtam?- nevet fel rekedtes hangján, süt belőle a ravaszság. Szúrós szemekkel megfordulok, a lámpámat felkapcsolom, semmit se sietek el, megfogom a kispárnámat, megütögetem egy kicsit, majd váratlanul lesújtok Zayn-re, aki halkan nevetgél, ha úgy vesszük, saját hülyeségén.

-        Tudod, néha, elmehetnél a francba!- tényleg mérges voltam rá, amiért ilyennel szórakozott. Mind a kettőnknek sűrű a beosztása, de, ha neki csak egy-két interjú van, sokkal többet tudunk találkozni, kimozdulni.  

-        Tudom, de mi lenne veled nélkülem?- teszi fel a költői kérdést, de én válaszolnék, rá- jó inkább ne válaszolj,- utasít és csókkal hallgattatja el lepcses számat. Bátorságot merítve, fogalmam sincs miből, de feltornázom magam a derekára, és kicsit helyezkedek, ami miatt nyögés hagyja el ajkait. Ettől az apró hangtól felbátorodom és nyakához hajolok, ahol apró szívásokat hagyok, de ne úgy, hogy nyoma maradjon. Mindig is undorítónak tartottam, megjelölni valakit, főleg egy hírességet, ugyanis a média ezután élvezettel csámcsog rajta. Utamat folytatom lefelé, egyre hangosabbat kiprodukálva az alattam fekvő fiúból, majd már az alhasánál járok, ujjaim a combjain pihennek, mikor megállok, visszatérek ajkához, csípőmet ágyékához nyomom, csakhogy még jobban kínozzam.

-        Mond, hogy most nem hülyítesz…- suttogja kábán, de felfedezve sunyi mosolyomat, hátra hajtja a fejét és szaggatottan kifújja a bent tartott levegőjét. Érzem, hogy a kis barátja már nem igazán bírná tovább a tortúrát, így legördülök róla és bódult mosollyal elevenítem fel az előbb történteket. A csibész mosolya az elején, aztán ahogy fokozatosan sötétedtek el gyönyörű szemei.

-        Eszméletlen vagy!- dicsér meg. Csak megrántom a vállam és a következő bókjaira is csak mosolyogni tudok.

-        Pedig nincs sok tapasztalatom…- jegyzem meg halkan, ő még is meghallja.

-        Hogy-hogy?- más biztos kételkedett volna a szavaimban, de ő nem vonja kérdőre azt, amit mondok.

-        Egy komolyabb barátom volt, aki egy tapló volt. – sose szerettem szidni a volt fiúimat, de úgy érzem Zayn-nek tudnia kell a Nick ügyemről, ezért az elejétől kezdve, semmit se kihagyva belőle elmondok mindent. Furcsa elmondani egy fiúnak, igaz Harry-nek is meséltem belőle egy keveset, de Zayn a mostani barátom. Eleve nehéz beszélnem erről, ugyanis túl mély seb ahhoz, hogy egyszerűen, vigyorogva hablatyoljak róla.

-        Hát, nem tudom, mennyire vigasztal ez, de, ha már megcsalnálak nem a közös házunkban!- vigyorog, mire én is elnevetem magam.

-        Nincs is közös házunk- emlékeztetem a tényre. Elhúzza a száját, és kisfiús mosolyt villant- Zayn? 

16. fejezet- Te vagy az, aki miatt ide kellett repülnöm?

Sziasztok! Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm az első kommentet! Továbbra is várom :)) Remélem tetszik a rész, kicsit később hoztam, amiért bocsánat, de enyhén szólva zsúfolt hetem volt, mindegy is, jó olvasást! 

16. fejezet- Te vagy az, aki miatt ide kellett repülnöm?  

Ajtócsapódásra ébredek, testem összerezzen, szemeimet összeszorítom, mire fájdalmasan felnyögök.

-        Zayn!- kiált fel, ha jól hallom Harry. Hangja vészjóslóan cseng, ezért kipattanok az ágyból, de megbotlok Jawadd földre dobott nadrágjában. Felszedegetem a ruhákat, de csak ágyra hajítom, majd a folyosóra kilépve egy szál fürdőruhába öltözve elhalad mellettem, Nicola utána Liam, majd egy számomra ismeretlen lány. Vagyis csak még nem mutatták be nekem, mert a sötét barna hajáról, gyönyörű kreol bőréről rögtön felismerem, hogy egy vérbeli Malik-al van dolgom.

-        Ö, szia!- kiáltok, hátha észreveszi, mert a többiek legalább intettek egyet, de ő valahogy átnézett rajtam. Megfordul, méreget egy ideig, majd csípőre tett kézzel visszajön.

-        Szóval te vagy, aki miatt ide kellett repülnöm?- na, mindenre számítottam csak erre nem! Azt vártam, hogy boldogan a nyakamba ugrik, mivel a bátya barátnője vagyok, vagy valami ilyesmi. Nem sokszor fordul velem ilyen elő, de eláll a szavam, képtelen vagyok bármi értelmeset is kinyögni, annyira meglepett.

-        Nem kell válaszolnod,- gúnyolódik továbbra is.

-        Megértem, hogy mérges vagy, de nem én raktam fel a képet a netre, hanem Louis. Tudom, hogy valakin le akarod vezetni a feszültséget, lehet fáradt is vagy, mert hosszú volt az út…- mentegetőzöm, és ebben a vészhelyzetben elő is jön a pszichológus énem. Miért nem tudom egy kicsit befogni? A legtöbb ember, akiről ezeket csak pl. az utcán állapítom meg, mérges lesz, és rögtön tiltakozni kezd.

-        Talán, ha nem a bátyám pénzére utaznál, akkor nem készült volna a fotó!- csattan fel dühösen. Csak nyugalom, Darcy, 17 éves, lázadó korszakában van, érezz vele együtt! Te is voltál ilyen… Csak 6 év van, köztetek- szól a másik hang a fejemből, de hirtelen rádöbbenek, hogy ez bizony sok idő!

-        Nincs szükségem a pénzére, sem a hírnevére, köszönöm, de ezekért én már megdolgoztam!- felelem végül, de aztán rájövök, ez mennyire nagyképűen is hangozhatott- nézd, nem tudom, miért utálsz máris, de higgy nekem, nincsenek ilyen szándékaim Zayn-el!

-        Nem utállak, egyszerűen csak nem vagy szimpatikus,- oké, ez jobban fájt, mint gondoltam. Miért nem tudja azt mondani, hogy ki nem állhat? Egész eddigi életemben azon dolgoztam, hogy mindenki szeressen, szép képet alkosson rólam, még, ha ezt inkább csak a szüleimért tettem. Ők ugyanis imádták, amikor mások dicsértek, láttam rajtuk, mennyire büszkék rám. Engem pedig ezek az apró dolgok tettek boldoggá!

-        Hát remélem, sikerül megismerned ez alatt az egy hét alatt…- sóhajtok fel végül. Utálok reménykedni! Gyűlölöm, hogy ezt a beteges érzést az emberekbe kódolták. Csak bajt hoz mindig mindenre és mindenkire! Bunkóság, de anélkül, hogy bemutatkoztunk volna egymásnak, ellépek mellette és a konyhába sietek innivalót keresni. Éppen a narancslevemet szürcsölgetem és furcsállom ezt a nagy csendet, mikor a felismerés nyílként hasít a fejembe. Fél nyolc múlott, nekem pedig fél óra múlva New York másik oldalán kell lennem, teljes harci díszben, hogy edzhessek. Lehet, hogy félig vak vagyok- oké, biztosan-, de a testemet attól még karban kell tartanom! A világ leggyorsabb futóját meghazudtolva, kanalazom be a csokis müzlimet és az emeletre rohanok, ahol a szobába érve, Zayn-t pillantom, meg aki a telefonját a füléhez szorítja, de mikor meglát, rögtön kinyomja.

-        Téged hívtalak…- Jawadd derekán törülköző pihen, izmos és tetovált felsőteste szabadon van, hajából víz csöpög. Nyelek egy nagyot, agyamon átfut, hogy elfordulok, és nem bámulom, de aztán úgy döntök, a francba is, ő a barátom!

-        Hogy vagy?- mosolyog felém, miközben a fiókjához lép és egy boxert húz elő.

-        Még egyszer valaki ezt megkérdezi…- nevetek fel. Újra mosoly kunkorodik szájára, én pedig túlságosan is elmerülök arca tanulmányozásában, és csak arra eszmélek fel, hogy hirtelen lerántja magáról azt a kevés kis ruhadarabot is és nem foglalkozva azzal, hogy én is itt vagyok, kényelmesen felveszi magára. Hisz minek is sietne?

-        Te aztán nem vagy szégyenlős- igazgatom loboncomat vörös fejjel. Míg ő egy piros és kék póló között vacillál, én az edzőruhámat rángatom magamra. Pont egy kicsike fekete fülbevalót illesztek a fülembe, mikor átölel hátulról, így kiesik a kezemből, de azonnal el is felejtem, mikor apró puszikkal kezdi behinteni nyakamat és körútja végén beleharap fülcimpámba.

-        El fogok késni-, kuncogok fel, mert a tüsis borostája csikizi a bőrömet. Még szorosabban szorít magához én pedig bármennyire is szeretnék maradni, muszáj maradni.

-        Elviszlek, de még maradjunk egy kicsit…- húz az ágy felé, amire rögtön le is ránt. Felém kerekedik, ajkát rögtön enyémre nyomja, közben kezei se tétlenkednek, mert feltűri a hasamat takaró ruhadarabot. Én is leveszem róla azzal a különbséggel, hogy mikor újra meglátom kockás hasát, óvatosan végig húzom rajta körmeimet. Bár jól esik és hangosan sóhajtok, mikor édes ajkai alhasamat érintik, még se mehetek fáradtan edzésre, mert, ha most itt maradok vele az ágyban, nem pihenés lesz…

-        Állj,- lehelem felé, de fejét, amit hasamra fektet továbbra is magamhoz húzom. Felhúzódik hozzám, és utolsó szenvedélyes csókot lehel számra.

-        Öltözz vissza és menjünk,- suttogom szájába, mire bólint egyet és lemászik rólam. A kellemes bizsergés még mindig átjárja testemet. Mély levegőket szívok, erősen elgondolkozom, hogy inkább gyalog megyek, mert a vágy amit Zayn iránt érzek, lassacskán felemészt. Még mindig piros arccal, kézen fogva megyünk le a többiekhez, csak Niall és Elenor hiányzik, elmondásuk szerint még alszanak.

-        Waliyha, nincs kedved velünk jönni?- fordul Zayn húga felé. Mosolyogva fordul felénk, de mikor rám esik a tekintete, elfintorodik. Elhúzom a szám szélét, szemeimet lesütöm, és elengedem barátom kezét, de csak ha hagyná, mert utána kap és erősen megmarkolja, hogy érezzem, az övé vagyok, nem lesz semmi baj, ő szeret engem.

-        Hova?

-        Amíg Darcy edz, elmehetnénk vásárolni… Mit szólsz?- Jawadd továbbra is kedélyesen érdeklődik, annak ellenére, mindenki, köztük én is, érzem, kínos neki ez a szituáció. Waliyha végül belegyezik, csak felrohan a táskájáért, én addig a garázsba megyek Zayn-el.

-        Emiatt voltál annyira szomorú?- fordít szembe magával és autójának tol. Tágra nyílt szemekkel vizslatom, ezt meg honnan tudja? Hisz’ végig mosolyogtam…

-        Összefutottunk már miután felébredtem, maradjunk ennyiben!

-        Mond el mi történt!- követeli komoly hangon, amitől kicsit megijedek, amit ő nem vesz észre. Megszeppenve mesélek el neki mindent, úgy ahogy volt, egészen odáig, hogy most kurvára megijesztett. Felszegett orral szállok be az autóba hátulra, hogy véletlenül se érintkezzek vele vagy a drága testvérével. Utálom, mikor valaki felemeli velem szembe a hangját! Idegesen pattan be ő is előre, az erek kidagadnak a nyakán, miközben rágózik, a kezeit idegesen tördeli.

-        Tudod nincs igazad. Elvileg a barátnőm vagy, jogom van tudni arról, hogy mit csinálsz!- fordul hozzám hátra és idegesen néz felém.

-        Na, álljunk csak meg!- emelem, fel a kezeimet- engem nem fogsz irányítani, nem tartozom neked magyarázattal!

-        Nézd, Darcy…- kezdené, de akkor megjelenik drága húga, aki mit sem sejtve, mosolyogva ül be az anyós ülésre. Zayn lemondóan megcsóválja a fejét és előre fordul. A garázs ajtó felnyílik előttünk, és a kelleténél gyorsabban farolunk ki az útra. Az ülésbe süppedve ragadom meg a kapaszkodót, másik kezemmel a fülemhez emelem a telefont és biztosítom a személyi edzőmet, már úton vagyok, nem sokára odaérek. Elmondása szerint, még ő is csak most indult el, mivel feltartották. Az úton végig Zayn-t bámulom, és közben olvadozok, annak ellenére, mennyire mérges voltam rá pár perce. Lefékezünk az edzőterem hátsó bejáratánál, barátom kipattan a csomagtartóhoz kocog, és én is kiszállnék, ha húga nem marasztalna.

-        Nézd, sajnálom, hogy bunkó voltam. Nem jött jókor ez a balhé, szóval ne haragudj!- tördeli a kezét idegesen, de próbálja tartani a szemkontaktust. Úgy látszik az ujjak tönkre tétele szokás a Malik családban, legalábbis a gyerekeknél. Szavai itt-ott fájdalomról tanúskodnak, az állat, vagyis a pszichológus pedig rögtön előtör belőlem.

-        Figyelj, este ráérek, ha van, kedved egy tea mellett mond el nekem, de most mennem kell, kiizzadni a bátyád tegnapi vacsoráját.

-        Sok sikert, én pedig megfosztom pár fonttól- bólogat lelkesen. Elköszönünk egymástól, majd feszengve megállok Zayn előtt. Ő felém nyújtja a táskámat, amit vállamra akasztom, utána közelebb lépek hozzá.

-        Na, egy puszira legalább jó vagyok?- vonja fel a szemöldökét játékosan. Megforgatom a szemeimet és alaposan körül nézek, hogy figyel-e valaki minket, majd minden diszkrétséget elkerülve hevesen megcsókolom. Sajnos elszakad tőlem hamarabb, mint várom, és szomorúan kérdőre is vonnám, ha az edzőm nem kocogtatná meg a vállamat, hogy munka van. Vigyorogva, mint akit rajta kaptak valamin, futok utána a nagy üveg ablakokkal ellátott épületbe. Hátra nézve egy pillanatra, még látom Zayn-t, aki csak akkor távozik, mikor befordulok a folyosón, ami után már nem láthat. Hihetetlen milyen szerelmes vagyok! Átveszem a cipőmet és hosszas bemelegítés után, elkezdjük a kemény edzést.

***

A nevetséges pizsamámban és a még viccesebb fürdőköpenyemben ücsörgök a fiúk nappalijában, arra várva, hogy megérkezzenek. A koncertjükre nagyon szívesen elmentem volna, főleg azok után, hogy kaptam egy üzenetet Liam-től elege van, mindenből és mindenkiből, segítsek neki. Azonnal elindultam volna, de a drága főnököm megtiltotta, mivel túl sok fotós és rajongó lézeng a helyszínen. Én egyszerűen csak kinevettem és próbáltam meggyőzni, kész érvek elé állítani, de hajthatatlan, hisz’ férfi! A képeket, amiket kiraknak a rajongók, őrült módjára vizslatom, hogy ha bármi jelét látom annak, Liam a kiborulás szélén áll, pattanok és a kis mackós ruhámban, ami jelenleg rajtam van, rohanjak. Aggódtam a fiúért, bár őt mondják a legokosabbnak és bölcsebbnek, eddigi ismeretim alapján elég érzelmes és mindent magára vesz. Elsőre Harry lenne a leginkább, aki miatt félnem kéne, mert sokan támadják a régi nő ügyei miatt, de most neki ott van a családja, akik éjjel nappal mellette vannak, viszont a többi fiúnak mérföldekre vannak a rokonaik. Már fél álomba számolgatom a báránykákat, mikor az ismerős csengőhangot hallom meg, és rögtön a telefon után kapok.

-        Liam, te vagy az?- szólok bele.

-        Darcy, nem zavarlak?

-        Dehogy!- hogy tud ilyet kérdezni? Jó ő nem tudhatja, hogy én éppen a szívrohamon esek át- hol vagy most?

-        Megadom a címet, ide tudsz jönni? Muszáj valakivel beszélnem…

-        Baj van?- oké, ez hülye kérdés volt, persze, hogy az! De választ már nem kapok, csak megszakad a vonal és csak az idegesítő búgást hallom. 

15. fejezet- Zayn vacsorája

15. fejezet- Zayn vacsorája

A sportcsarnok előtt megtorpanok látva a sok fotóst. Most már értem mire értik a hírességek, hogy sehol sincsenek egyedül, mindig követi valaki őket. Egy szemfüles paparazzi észre vesz, és rögtön fényképezni kezd. Tényleg nagyon érdekes lehetek melegítőben, barna bakancsban, vastag pulcsiban és szél dzsekiben! A zsebemben lévő telefon csörögni kezd, de fontosabb dolgom akad, nem beszélve arról, hogy fogalmam sincs melyik ruhába süllyesztettem. Szó szerint ide-oda rángatnak, én pedig tizenöt perc múlva zokogva csapom be magam mögött az ajtót. Több helyen is megütöttek, még, ha nem is ez volt a céljuk, apró horzsolásokat és karcolásokat is ejtettek rajtam. A csöndes, legalább 200 méteres folyosón ücsörgök, egy órával az edzés előtt jöttem direkt, arra számítva, szét nézhetek kicsit. A telefonom csörögni kezd, a képernyőre nézve letörölöm könnyeimet, köhögök egyet és felveszem.

-        Láttad a képet?- szól bele köszönés nélkül Zayn.

-        Milyen képet? És mit keres itt ennyi ember? Annyira megijedtem…- makogom és az eddig visszafojtott sírás, elő tör.

-        Akkor nem lényeg- motyogja- bántottak? Hol vagy most?

-        Ne kerüld a témát! Magyarázd el, milyen fotóról van szó!- csattanok fel. Sosem történt még velem hasonló, ezért hiába próbálkozom, nem tudok uralkodni magamon.

-        Louis lefotózott minket, reggel, amikor még aludtunk… Aztán délre valahogy felkerült Twittere.

-        Hogy mi?- dadogok-, azt akarod mondani, hogy mostanra az egész világ kurvának tart? Van fogalmad róla ez mekkora probléma?- nem… Könyörgöm, ébresszen fel valaki!

-        Nézd Paul már kitalált egy tökéletes alibit neked, szerencsére a hajad színe ugyan olyan, mint a tesómé. Most a repülőn ül, itt tölti a hetet a látszat kedvéért. Szóval, nyugodj meg, dobálj egy jót, és ha előbb elszabadulok meg is nézlek!-

-        De jó!- mosolyodom el a gondolatra, hogy megnéz, na meg arra is, hogy sikerült kimásznunk a csávából ilyen könnyen. Beszélgetünk, még egy kicsit aztán lerakjuk, mivel Zayn hosszas keresgélés után, megtalálta az eddig elbújt Louis-t, most pedig valószínűleg kinyírja. Mellettem kicsapódik egy ajtó, magas, izmos lány lép ki rajta, kissé mogorva tekintettel.

-        Hello- mosolygok rá.

-        Szia! Te vagy az egyik új lány?

-        Gondolom… Darcy Sheridan!- nyújtom a kezem barátságosan. Elereszt egy fél vigyort a faviccemen és ő is bemutatkozik: Kristen Hopps.

-        Hányan leszünk ma?

-        Te, én, egy másik lány és két edző… Ezek a külön edzések a legjobbak, szerintem itt fejlődünk a legtöbbet. Amúgy… Nagyon ismerős vagy valahonnan…

***

Már kicsit fáradtan állok a büntető vonalhoz és célzok. Kezemet pont elhagyja a labda és vidáman konstatálom, hogy bement, mikor egy üvöltést hallok az edzőtől, majd pokoli fájdalmat. Rögtön a szememhez kapok és sírni is kezdek, amitől még jobban szúrni kezd, majd egy kezet érzek meg hátamon.

-        Úristen, ne haragudj!- szól Kristen idegesen. Ó, szóval ő volt az, aki eltalált a labdával. Nyekegve és erőtlenül biztosítom nincs probléma, bárkivel előfordul, de még mindig nem bírom kinyitni a jobb szememet. A kézfejemet elemelem onnan és még jobban pityeregni kezdek, mikor meglátom a vért.

-        Nagyon fáj-, motyogom. Ajtó csapódást hallok, és rögtön felkapom a fejemet. Fél szemmel megállapítom, hogy Zayn az! Vidáman köszön mindenkinek, nekem pedig nincs időm foglalkozni azzal, hogy valószínűleg mindenki agyában az jár, hogy eltévesztette a házszámot. Amint észreveszi, hogy véres a kezem és sírok mellém fut, és gyorsan körbe kérdez mi a franc történt? Én ez alatt a mellkasához bújok, halkan sírok bár kicsit jobban érzem magam, hogy a hátamat simogatja.

-        Jobb már egy kicsit?- suttogja a fülembe Zayn, miközben a padhoz támogat, amire leültet. A többiek folytatják az edzést, de néha felém pillantanak szomorúan és sajnálkozva.

-        Nem- rázom a fejemet kétségbeesetten. Az éles fájdalom nem múlik, sőt talán még erősödik is. Továbbra is ott tartom a kezem, de Zayn kérésére elhúzom pár pillanatig, hogy szemügyre vehesse. A szája széle megremeg, ahogy meglátja, én pedig emiatt még idegesebb leszek és erősebben szorítom kezét.

***

Fél óra ücsörgés után Zayn megelégelte, és a legközelebbi kórházba vitt. Az út csöndben telt, ő az útra koncentrált, valószínűleg nehéz volt neki átállni a másféle vezetési típusra, én pedig halkan pityeregtem. Történt már, hogy elrepedt az orrcsontom, megharapta meccsen, esetleg visszatörték az ujjamat, de olyan, hogy szembe találnak labdával, még nem. Úgy látszik, mindennek eljön a maga ideje. Nem sokkal az után, hogy megérkeztünk, sorra is kerültünk, mivel késő este már nincsenek sokan a balesetin. Az orvos karikás szemekkel, de mosolyogva fogadott minket, és a rövid mese után, megvizsgálta a szememet, ami nagyon fájt, majd kis kötést rakott rá, ami a vért fogja fel, ha esetleg alváskor megint elkezdene vérezni. Nem néztem ki annyira csúnyán a gézzel az arcomon, viszont a felpuffadt ajkak nem lehettek valami vonzóak. Amint kiléptünk a kórház ajtón a popsztárból megkönnyebbült sóhaj szakadt ki. Valószínűleg, jobban izgult, mint én, az úton ide felé is fogta a kezemet, a rendelőben meg szinte szorította.

-        El szerettelek volna vinni, vacsorázni, most lehetőleg nem gyorsétterembe… De azt hiszem, így inkább én főzök neked, mint egy király séf.

-        Ez randi lett volna?- mosolyodok el, bár kicsit kába vagyok a gyógyszertől, amit kaptam. Az orvos szerint aludni nagyon nehezen tudok majd, de kába leszek és félre is beszélhetek… Remek, már csak az hiányzott, hogy csupa hülyeséggel traktáljam Zayn-t egész este.

-        Felajánlom, hogy főzök neked, és a drága fejedben annyi marad meg, hogy randi lett volna vagy sem?- sóhajt fel és hitetlenül rázza a fejét. Lehet, hogy igaza van, de inkább csak hátra dőlök és lehunyom a szemeimet. Elbóbiskolok, arra ébredek fel, hogy valami besüpped mellettem az ágy. Várjunk csak, mit keresek én egy matracon? Kinyitom a jó szememet és körbe pillantok a helységben, amit halvány fény tölt be.

-        Hogy vagy?- simít végig gyengéden arcom élén.

-        Niall?- motyogom és összeráncolom a szemöldökömet, de rögtön fel is szisszenek.

-        Igen, Zayn főz és süt. Elmondta mi történt, nagyon sajnálom!

-        Semmi gond…- motyogom, de hangom erőtlennek hangzik, mivel nagyon szomjas vagyok. Mégis, boldog vagyok, hisz’ soha senki nem főzött még nekem. A volt barátom rendszeresen elvárta tőlem, hogy készítsek neki vacsorát, és ha nem tettem fáradalom miatt, veszekedett velem. Most pedig egy fiú csak nekem sürög-forog a konyhában este tizenegykor. Niall-el kedvesen elcsevegünk, megtudom, hogy a többiek alszanak, csak ő maradt ébren, mert kíváncsi volt merre járunk, jól vagyunk-e mert nem válaszoltunk az üzentére. Kellemesen telik az idő, annak ellenére, mind a ketten éhen halunk. Végig nézünk egy teljes részt a Sherlock című sorozatból, később pedig megunjuk a szobában ücsörgést, ezért néma csöndben lemegyünk Zayn-hez.

-        Pont most akartam szólni, hogy gyertek le, mert kész vagyok,- mosolyog felénk kedvesen. Niall őrült módjára előre szalad, nekünk pedig van időnk szó szerint egymásnak esni. Félénken a hajába túrok, de mikor rekedt nyögés csúszik ki száján, rögtön belemarkolok tincseibe.

-        Meg fogja enni az összes kaját, ha nem sietünk, akkor pedig hiába fáradoztam,- tol el végül magától egy kicsit, hogy figyelmeztessen. Megigazítom a pólómat a derekamon, mert fentebb húzta, ő pedig a fürdőbe siet, hogy rendezze frizuráját. Azt hittem, hogy mikor az ebédlőbe érkezek Niall kérdőn néz rám, hogy hol maradtam ilyen sokáig, esetleg hol van Zayn, vagy kacsintgatna, mint egy örült, ehelyett csöndben ül a széknél, és a telefonján pötyög.

***

Ha a fiúk nem ellenkeztek volna annyira, most biztosan egy futópad tetején sprintelnék, addig ameddig el nem ájulok! Hogy miért? Zayn vacsorája miatt. Gyümölcsleves volt, aztán a második bolognai spagetti, olyan hosszú tésztával, hogy a kapzsi Niall majdnem megfulladt tőle. Desszertnek almás sütit készített, ami- elmondás szerint- percek alatt meg van, igazából csak a bolognai tartott sokáig. Hihetetlen! Én nem tudnék összedobni egy ilyen vacsorát, nem, hogy egy ünnepelt sztár! Horan azonnal kidőlt, épp hogy fel tudtuk támogatni az ágyába, mi pedig Zayn hálószobájában telepedtünk le.

-        Szóval ki vele, hogy tudsz ennyire jól főzni?- kérdezem. A hatalmas franciaágyán a támlának dőlve terpeszkedik, míg én az ölébe kuporgok, apróra összegömbölyödve. Közelségétől és a simogatástól szinte teljesen elfelejtem a fájdalmat, ami a szemembe nyilall.

-        Anya tanított meg, pont azon a nyáron, amikor az X-Factor-ba jelentkeztem. Azóta pedig amikor csak alkalmam adódik, sütök és főzök. Oké, lehet, nem nézné ki belőlem senki, és ez inkább olyan lányos dolog…- mentegetőzik és arcát eltakarja bal tenyerével szégyenében.

-        Zayn, szerintem baromi szexi voltál,- suttogom fülébe, mire kíváncsian felkapja fejét és hatalmas vigyor terül el arcán. Nos, igen, kb. eddig tartott az én nagy bátorságom!

-        Amúgy amiket csináltam alap fogások, a nehezeket még én is csak tapasztalt felnőtt mellett merem elkészíteni. Egyszer, mikor Harry-vel lasagne-t szerettünk volna csinálni az ismerősünk éttermében, odaégettük és emiatt a tűzoltók is kijöttek a riasztó miatt.

-        Most elképzeltelek titeket- kuncogok fel. Harry fakanállal a kezében mutogat a megrémült Zayn-nek, hogy füstöl a sütő, barátom pedig egyik lábáról a másikra ugrál, mint egy kecske, majd megjelennek a tűzoltók és jól kinevetik őket. Jó, mondjuk, én gúnyolódik, mikor egy rántott húst se tudok alkotni, szakácskönyv nélkül.

-        Na meg volt mára a mese, szerintem próbáljunk aludni. Ha bármi van este, kelts fel nyugodtan, oké?- emel ki az öléből én pedig ijedten nézek rá, hogy mit művel? Nem akar velem aludni? Pedig már kezdek hozzá szokni ahhoz, hogy egy félmeztelen félistent szorítok magamhoz a plüss macim helyett. Rémült arcomat látva puszit lehel homlokomra.

-        Nyugi, baba, csak a telefonomat áthozom, hogy mikor nővérkém ide ér, beengedjem.