23. fejezet- Boris

Sziasztok! Köszönöm a kommentet. Remélem ez a fejezet jobban fog tetszeni, mint a másik... :/ Sajnos nem tudom mikor hozom a következőt, már elkezdtem, de azért hoztam ezt előbb... Na mindegy :D Jó olvasást, várom a véleményeket! :) Kinek hogy telt a szünet? Van még valamilyen terve a hétvégére? :) 

23. fejezet- Boris

A kicsi, ám de annál nagyobb port kavaró incidensünk után, csak úgy pörögtek a napok. Liam azóta sokszor piszkál a kis vörös csodámmal, ahogy ő nevezi, már amikor akad ideje, ugyanis Danielle-el nagyon sokat vannak mostanában együtt. Igazán aranyosak, főleg, amikor csöndben vannak, ugyanis elég sokszor nevetgélnek, úgy, mint a tizenöt évesek. Harry szerint majd lehiggadnak, mindenki így kezdi, pár hónap és újra a régiek lesznek. Na, igen, Harold mostanában nagyon bölcs dolgokat mond, és előszeretettel babusgat mindenkit. Múltkor elestem a bevásárlóközpont közepén, amikor összefutottunk, ő pedig rögtön kórházba akart vinni. Most, hogy visszaköltöztem Londonba, bár egyelőre még csak apuék házába, mindent más szemmel nézek. Az a fajta csillogás, amit eddig élvezhettem, most már csak lidérces álom. A drága kosaras felszereléseimet fájó szívvel eladtam, így tudtam vásárolni karácsonyi ajándékokat a szeretteimnek, barátaimnak, rokonaimnak. Bár a kórházba nem fogadták el a jelentkezésemet, annak ellenére, mennyire is kellett volna nekem az, a munka, most már tudom csak jobban jártam. Új páciensekre tettem szert, a probléma pedig az, hogy nem csak Londonban. Anglián belül simán tudtam utazni vonattal és busszal, de mivel nincsenek szárnyaim se magán repülőm, ezért a rendes normális közlekedést kellett igénybe vennem, nem is egyszer. Nem a repüléssel volt problémám, nem félek én attól, hanem a kifizetésétől. Rengeteg akciót és kedvezményt kaptam, főleg azért mert már törzsvendég vagyok a légitársaságnál, amelyikkel mindig repülök, de az áruk még így se volt olcsó. Az árakat, amiket eddig kértem a páciensektől, most majdnem a duplájára emeltem bár ezt igazából egyik sztárnak se fájt. Természetesen az átlag embereknek, akik nem a sztár világban forognak, és nem engedhetik maguknak, azoknak nem emeltem semmit, csak kevesebbszer tudtam fogadni őket. A heti kétszeri repüléstől, a hihetetlen sok munkától, Zayn és én kicsit eltávolodtunk egymástól. Nem azt mondom, hogy szakítás szélén állunk, csak egyre kevesebbet látjuk a másikat. Abban bízom, hogy karácsonykor sok időt tudunk együtt tölteni, mivel akkor nem lesz munkám, csak két ünnep között fogok dolgozni, de akkor ők is távol lesznek Angliától, így legalább lesz, ami eltereli a figyelmemet. Most megint pakolok, de szerencsére csak egy napot töltök Washingtonban, pontosabban csak háromnegyed napot, mert este már repülök is vissza. Louis azzal viccelődött, mikor beszéltünk tegnap, hogy a légitársaság hoteljébe kéne költöznöm, így megspórolnám a taxit. Nagyon vicces mondhatom… Mégis akkor, hogy találkoznék a barátommal és a szüleimmel?

-        Darcy telefonon keresnek!- kiáltja anya, mire összeráncolom a szemöldökömet. A mellettem lévő telefon nem csörög. Pár másodpercen belül anya újra szól, hogy jöjjek már, mert nem fog egész nap ott szobrozni, és a végén hozzá teszi, hogy a földi telefonról van szó. Ó, így már mindjárt más! Lerohanok a földszintre, közben majdnem leverem apa kedvenc vázáját, de ez már csak részletkérdés. Kíváncsian veszem át a kagylón, és angyalian mosolygok anyára. Ki lehet az, aki még a földi telefont használja, a mobiltelefon világában?

-        Szia, kicsim!- szóval Zayn az a kőkori, amit szóvá is tettem neki.

-        Valóban? És ki az, aki nem viszi el a szerelőhöz a telefonját?- vág vissza azonnal, tudva, hogy nyert. A drága készülékem nem igazán fogadja a hívásokat, csak, ha fel van oldva és max. hangaerőn van, na, akkor talán meg lehet hallani. A pénzt, ami a szereléshez szükséges, már összespóroltam, de nincs 1 hetem arra, hogy telefon nélkül legyek.

-        Jó, ez jogos. Szóval miért kerestél?

-        Érdekelt, hogy, hogy van a barátnőm!- közli édesen, amitől szívem gyorsabban kezd verni. Drága testem igazán leállhatna már, lassan fél éve járunk már, elég kellene, hogy legyen.

-        Hát köszönöm, még élek… Csak nagyon elegem van már a repülőkből, nálam csinosabb sztyuárdeszekből. Tudod rájöttem, hogy az üzletemberek ezért esnek mindig bűnbe.

-        Szerintem senki se csinosabb nálad-, ha eddig még a normális határt súrolta a szívverésem, mostanra már biztosan az egekbe van a bókjától- nem mellesleg, miért nem alszol, ha van egy kis időd? Mindig annyi hülyeségen gondolkozol.

-        Na, kösz, eddig voltál aranyos és romantikus! Amúgy nincs igazad! 

-        Dehogy nem! A múltkor te tényleg elkezdtél gondolkozni azon, hogy mit mond a róka!- vádol meg, khm, lehetséges, hogy jogosan. Pár másodpercig hallgatok, mivel erre nincs, válaszolom, ő, pedig ahogy hallom örömében énekelget. Végül is, amíg van pénze telefonszámlára, addig én boldogan hallgatom őt.

-        Átjössz?- kiáltom át végül az ő énekét.

-        Nem lehetne, hogy inkább te?- kérdi félénken. Nem kell zseninek lennem ahhoz, hogy tudjam, azért nem mer átjönni, mert a szüleim, finoman fogalmazva sztárolják őt. Az elején, még elviccelődtünk rajta, vagyis én nevettem a hármójukon, de mostanára anya konkrétan beleugrok a nyakába.

-        Te félsz tőlük- igen sajnálom Zayn-t, de attól még jól esik cukkolni őt valamivel. Annyira tökéletes néha, hogy jól esik őt piszkálni, ugyanis ő mindig talál bennem valami kivetni valót.

-        Nem! Mikre gondolsz?- kiáltja, mintha valami szentségtörést mondta volna-, na, inkább átmegyek én.  De öltözz fel, elviszlek valahová!

-        Zayn… Este indul a gépem, még be kéne…- kezdeném a tiltakozást, de addigra már csak a búgó hangot hallom. Letette. Felsóhajtok, és a konyhába megyek, hogy igyak egy kis vizet, és elbeszélgessek a szüleimmel, arról, hogy a barátom lassan már fél ide jönni. A kék poharat a pultra teszem, aztán majdnem le is verem, ahogy megfordulok, mivel akkorát ugrottam hátra. Az étkező asztalon nem más, mint egy papagáj van, de nem az a kis édes zöld, hanem legalább fél méteres, nagy csőrrel és hosszú tollazattal. Ez meg mi? Mármint rendben, egy madár, de mi a szart csinál itt?

-        Apa!

-        Na, hogy tetszik?- sétál be lazán apa és a ketrec oldalát megkocogtatja.

-        Nagyon… ez nagyon…- keresem a szavakat, hogy melyik illene rá a legjobban.

-        Aranyos, ugye?- jelenik meg anya is boldog mosollyal az arcán. Hitetlenül megrázom a fejemet, ma mindenkinek elment az esze?

-        Mit keres ez itt?

-        Szerettünk volna valamilyen háziállatot, de a kisállat kereskedésben már csak ez volt, így elhoztuk ideiglenesen. A neve Boris!

-        Persze, mert szerintetek csak egy ilyen bolt van a világ egyik legnagyobb városában, Londonban- bólogatok cinikus arccal, mire meghökkenve néznek rám.

-        Tényleg!

-        Istenem! Miért nem lehetett volna, hogy elmentek a menhelyre?- kérdezem költőien, mire felkiáltanak, hogy igazam van. Percek alatt összekapják magukat, fogják Borist, a papagájt, és eltűznek. Még mindig hitetlenül nevetve takarítom el a szemetet, amit a kis madárka csinált, alig pár óra alatt. Néha tényleg megkérdőjelezem, hogy ők-e a szüleim… Többek között azért, mert jobban pörögnek, mint én valaha, még úgy is, hogy idősebbek nálam jó pár évvel, nem beszélve arról, hogy elég sok munkájuk akad. A menhelyet azért ajánlottam nekik, mert ingyenes, és így nem támogatják azokat a tenyésztőket, akik nem igazán foglalkoznak az állatokkal, csak a pénzért csinálják. Persze, vannak normálisak is köztük, de a mai tapasztalat az, hogy egyre kevesebb az ilyen. Ártatlan állatot megveszik, játszanak vele, szeretik, addig, amíg fel nem nő és több étel kell neki, aztán kidobják az utcára, ahol jobb esetben megtalálja egy menhely alkalmazott. A diákéveim alatt, mikor szünet volt, mindig segítettem a menhelyen és cserébe semmit se kértem. Szerettem az állatokkal lenni, ők mindig meghallgatták a problémáimat, bár az igazat megvallva, nem is volt más választásuk! A csengő hangjára felkapom a fejemet és mosolyogva megyek az ajtóhoz, amit szélesre tárok. Mögötte Zayn áll bőrönddel a kezében, mire felvonom a szemöldökömet.

-        Úgy tudtam, hogy még nem ma utaztok…- ennek ellenére, a nyakába vetem magam és megcsókolom. Hiányzott már, pedig tegnap délután találkoztunk…

-        Mindent elmagyarázok, csak menjünk be, mert megfagyok.

-        Rendben, gyere csak!- ragadom meg a szabad kezét és behúzom az előszobába. Ott lerakja a táskáját és kérdőn néz rám, amit én viszonzok. Most mi történt? Szemével a kezemre bök, én pedig továbbra is csak állok, mivel nem értem mire akar célozni. Apró csókot nyom kézfejemre, amitől a természetes színe az arcomnak eltűnik, helyette vörös lesz.

-        Egy kézzel nem tudok felöltözni!

-        Ó- rántom el azonnal a karomat zavartan. Csak harsányan felnevet, furcsa tettemen, majd leveti a kabátját és a sapkáját a cipője kíséretében, de oly’ precízen rakja le, hogy az már felháborító.

-        Hihetetlen, hogy ennyire rendmániás vagy nálunk… Bezzeg, ha anya látná, hogy a saját házadban milyen rendetlenség van,- forgatom meg a szemeimet. Zayn tényleg állandóan pakolgat a szobámba is, így anya és apa oda és vissza van tőle, azonban az ő háza és hálószobája olyan, mintha egy bomba robbant volna.

-        A hangsúly azon van, hogy saját, ez pedig azt jelenti, hogy azt csinálok ott, amit csak akarok-, vigyorog önelégülten. A drága kis megszólásáért megtorpanok a lépcsőn és mellkason vágom.

-        Ez elég gyerekes felfogás. Utoljára Justin Bieber szájából hallottam ilyet, 16 évesen.

-        Tudom, de jól hangzott nem? Olyan Taylor Swift-es volt inkább…- tanakodik.

-        Nem tudom, de most, hogy már kibeszéltük a fél sztárvilágot, nincs kedved elmondani, hogy miért kell átöltöznöm?

-        Hát már át kellett volna, de semmi probléma, lesz időd a gépen is.

-        Milyen gép, Zayn? Ne szórakozz velem, este repülök, és holnap dolgozom, nincs időm arra, hogy elrepüljek veled megint pizzát enni Bostonba. – pár héttel ezelőtt történt meg az, hogy a barátom csak úgy megjelent, kézen ragadott és elrepültünk, mert ő pizzát szeretett volna enni, de nem elégedett meg azzal, amit rendelt. A kis incidense miatt lekéstem Miley Cyrus-t, aki a hisztisebbnél is hisztisebb formában volt, így kisebb dührohamot kapott, mert két percet késtem. Az apja, Ray íratta be hozzám, azzal a szándékkal, hogy talán nekem megnyílik és én tudok rajta segíteni. Nos, nem azt mondom, hogy javíthatatlan eset, mivel fejlődik, de mióta foglalkozom vele (egy év) azóta sokszor összevesztünk, annak ellenére, hogy én segíteni akarok neki.

-        Csak egy kis karácsonyi meglepetés!- mosolyog édesen. 

22. fejezet- Milyen érdekes ruhában látni!

Sziasztok! Ki mit kapott karácsonyra? :) Kíváncsi vagyok írjátok le nyugodtan, remélem mindenkinek kellemesen telt a karácsonya és a két ünnep közötti napok is! :) Jó olvasást! Ui.: Nem tudna nekem valaki segíteni a kinézetben? Nagyon megköszönném... 

22. fejezet- Milyen érdekes ruhában látni! 

Hogy miért szeretek férfiakkal sütni-főzni? Mert biztosan nem tudnak többet és jobbat a szakácsművészetről, mint én, legalább is ezt gondoltam… Fél óra ténykedés után kiderült, hogy az első süteményt nem azért rontották el, mert képtelenek megkülönböztetni a feketét a pirostól, hanem figyelmetlenek voltak.  A tévében még mindig megy az a műsor, ami annyira érdekes volt… Nem más, mint bikiniben táncoló nők, bomba alakkal és akkora mellekkel, mint nekem háromszor.

-        Szóval a Micimackó volt!- forgatom meg a szemeimet és szúrósan méregetem a két nyomit.

-        Nem- néz sértetten Zayn – a Hófehérke és a hét törpe volt. Bár én azért valamennyire figyeltem, mivel jobban szeretem az a mesét, amit te említettél…

-        Igen, kis korában az anyukája Micimackónak hívta- kuncog fel Niall, de nem fordul vissza felénk, mivel még mindig a tévére van tapadva.

-        Ez, de édes- bököm meg ujjammal barátom arca oldalát, mire mérgesen néz rám-, na, Micimaci ne csináld-, vigyorgok és puszit nyomok szájára. „Rossz” kedve már valamennyire csökken, de még mindig nem az igazi, ezért továbbra is csókolgatom.

-        Micike, tudlak valahogy kárpótolni?- továbbra is kacéran suttogok a fülébe, miközben Niall figyelmeztetően köszörüli meg a torkát. Kicsit hátrébb húzom, így már nem igazán látszódunk. Kezét könnyedén hátamra vezeti, nekem pedig elakad a lélegzetem, mikor a fenekemen köt ki a tenyere.

-        Zayn – súgom felé kábán, ahogy nyakamhoz hajol és puszilgatni kezdi, felfelé a fülemig- kérlek…- ragadom meg ingje gallérját, és mérlegelni kezdek, hogy a szívemre vagy az eszemre hallgassak, miszerint ellökjem és tanítsam rendre, vagy engedjek a kísértésnek és simuljak a karjaiba. Szerencsémre, vagy balszerencsémre hangos ajtócsapódás szakítja félbe Zayn műveletét, ami miatt kénytelen elhúzódnia.

-        Sziasztok, rosszkor jövök?- fekete kontyba kötött hajú hölgy áll az előszobában, melegítőnadrágot és egy megviselt pólót visel, ami azt hirdeti, hogy a szex ingyenes. Nyakában hanyagul fülhallgató csücsül, ami azt a hatást kelti, hogy max. 30 éves, miközben talán az ötvenet is eléri.

-        Magdolna!- szakad el tőlem Jawadd és egyenesen a nő nyakába veti magát. Mi? Komolyan egy öreg nénikével csal engem? Persze, erre a kérdésre rögtön meg is kapom a választ, amikor csak az arca oldalára ad puszit, és onnan rögtön le is törli a rúzst.

-        Kicsi Mackó, milyen érdekes, hogy most van rajtad ruha, de mint látom, csak azért, mert társaságod van-, na, erre a kijelentésére, már nagyra nyitom a számat, és meglepetten, kicsit idegesen is meredek a kettősükre.

-        Darcy, ő itt a takarítónk, amióta csak az eszemet tudom. Gondolom, ismered James Arthur-t, nos, Magdolna az anyukája.

-        Igen az én fiam az a tök furkó! De ne aggódj, férjnél vagyok- most aztán megnyugtatott… a mai világban egy gyűrű már nem sokat számít egyes embereknél- és amúgy is túl sokszor láttam már őt pucéron, ahhoz, hogy belé szeressek.

-        Nagyon vicces vagy- forgatja szemeit az említett, majd egy rövid öleléssel az útjára ereszti a takarítót, aki az emeltre megy, valószínűleg a porszívóért és egyéb dolgokért. Zayn, mintha mi sem történt volna, mosolyogva néz rám, de én csak szigorúan méregetem. Miért csak nekem érdekes az, hogy rajtam és a barátnőin kívül látta más őt meztelenül? Már, mint, ő biztosan ki lenne akadva ezen, mi több már rég máshol lenne, de én csak legyek higgadt.

-        Nem szeretnél valamit megosztani velem?- érdeklődöm túlságosan is kedves és mézes mázos hangon, ami neki is feltűnik, ezért gondolkozni kezd. Hosszú percek után megrázza a fejét, és csak gyorsan elmagyarázza, hogy öltözzünk át és menjünk le a városba, mert Magdolna nem szereti, ha láb alatt vagyunk. Komolyan, hogy oda ne rohanjak! Sértetten felszaladok a lépcsőn, teljesítem a kérését, azzal a különbséggel, hogy nem valami szexit veszek fel, mint ahogy azt ő kérte, hanem melegítőt húzok fel, egy tapadós toppal, kinyúlt Tom and Jerry pulcsival és Ugg csizmával együtt. A kanapén ücsörgök, Liam-re és Mr. Meztelenre várva. Niall szokatlanul csöndes, ami kivételesen nekem is feltűnik, ezért félre teszem az én, vagyis valójában Magdolna és meztelen problémáját. Igen, mert, hogy most én lesz durcás, addig, amíg fel nem tűnik neki… Hirtelen egy kép ugrik be, ahogyan ősz hajam van, és egy verandán üldögélek, továbbra is mogorván, Zayn pedig találgat, hogy mi történhetett. Oké, elég a hülyeségből!

-        Niall,- bújok mellkasához, mire elmosolyodik és igazi ír ölelésben részesít, amitől rögtön jobb kedvem támad.

-        Csak a szokásos…- nem tudom örülnöm, kéne, hogy kitalálja a gondolataimat, vagy sírnom, hogy még mindig szomorú, mert nem talált egy olyan lányt, aki tudná azt a sok szeretet viszonozni, amit ő ad.

-        Fiatal vagy még, bőven van időd.

-        Ez egyáltalán nem segít-, vágja hozzám, és egyre dühösebb lesz, annak ellenére, hogy próbál higgadt maradni. Azt hiszem ez a nap, egyre jobb lesz… Néha szeretnék egyedül lenni egy erdő közepén és csak üvölteni, addig, amíg minden fájdalom el nem tűnik a lelkemből. Aztán csak ülni és nézni a tájat, csodálni mindent, ami körül vesz, anélkül, hogy bárki is hozzám szólna. Pár pillanatra lehunyom szemeimet, hogy erőt gyűjtsek, végül bólintok, mintha ezzel jelezném magamnak, minden rendben van. Pedig nincs!

-        Teszel az ellen valamit, hogy ez az állapot változzon?- érdeklődöm és próbálom elrejteni a szúrós hangnemet, ami akaratlanul is előbújt belőlem. Hitetlenül megrázza a fejét és idegesen felpattan, én pedig kicsit hátra hőkölök. Nyugodt és vidám embernek ismertem meg Niall-t, de ahogy látom, neki is van egy másik énje.

-        Még is hogy? Két fellépés között elugrom a helyi szórakozóhelyre? Esetleg a rajongók között rohangáljak, hátha akad olyan, aki nem a pénzemért, vagy az ír akcentusomért szeretne? Nektek, pszichológusoknak annyira könnyű beszélni!- nyakán kidagad egy ér, kezei ökölbe szorulnak-, Azt hiszed, hogy mert van, egy diplomád már rögtön tudod milyen a helyembe lenni?- oké, ez most fájt! Annyira szeretnék visszavágni, de nem lehet, pedig talán az lenne a legjobb, ha én is ráüvöltenék. Csöndes kislánynak ismertek meg, hátha erre felkapná a fejét, s lehiggadna! Még mielőtt válaszolhatnék, csak megrázza a fejét és utoljára rám emeli tekintetét, majd kiviharzik a házból, annak ellenére, hogy utána kiabálok többször is. Egy másodpercet se gondolkodva, utána eredek, és pont elkapom, ahogy beül valószínűleg az ő autójába, de nem indítja el a motort. Fejét a kormánynak dönti, és szégyen vagy nem, de pár könnycsepp lehull a szeméből. Tudom, hogy nem helyes, amit teszek, mert hagynom kéne, hogy magától kidühöngje magát, de a szívem az súgja, jól esne most neki egy ölelés. Óvatosan bekopogtatok az ablakán, tudva, hogy a férfiak mennyire védik az autójukat. Könnyáztatta arcát rám emeli, és csak keserűen megrázza a fejét. Elfordítja a kulcsot és int, álljak hátrébb, mert nem szeretné, ha rámenne a lábamra.

-        Niall!- kiáltom utána hiába. Hogy milyen érzés, amikor hasztalannak érzed magad? Eddig a percig nem tudtam, de most, hogy összevesztem azzal a fiúval, aki eddig barátot jelentett és a nem létező anyagi helyzetem a béka segge alatt van, nem is említve azt, hogy a barátommal, aki bíz bennem és szeret, még össze is kaptam! Hatalmas lelki erő kell ahhoz, hogy ne sírjam el magam újra, és csak kedélyesen mosolyogva ülök vissza a nappaliba, ahol Liam telefonál fülig érő vigyorral a száján. Legalább ő boldog, valami pozitív mégis van mai napon! Pontosan így gondolom, míg Zayn meg nem jelenik. Mosolyogva végig vezeti rajtam a tekintetét, és valamennyire nekem is jobb kedvem lesz, de ahogy szemei megállapodnak, a lábamon elfintorodik.

-        Mi az?- pislogok felé.

-        Utálom az Ugg csizmákat, kérlek, vedd le!- húzza el a száját undorodva. Megforgatom a szemeimet és az emeletre megyek, ahol csak is az ő kedvéért ledobom magamról a csizmát, amit mint megjegyzek, én imádok! Barna bőrt húzok magamra, ami a vádlim közepéig ér, aztán megnézem a végeredményt a tükörbe. Jaj! El is felejtettem, hogy melegítő van rajtam! Miközben a holmiim között keresgélek, a kezembe akad egy piros csipkés melltartó, de még sem a kurvás fajtából. A negyedik emeleti csillagvizsgálóból hallom a porszívót ezért csábos mosoly terül szét arcomon. Átvedlek, vagy is, csak le. Hangosan lekiáltok Zayn-nek, hogy jöjjön gyorsan. Lábdobogás hallatszik, majd az ajtó nagy erővel kitárul, és a barátom ijedt arccal méri végig a szobát, hogy mi történhetett, aztán rám pillant és elakad a lélegzete. Lehet, tényleg nem kellene szegényt ennyire kínoznom, de meg kell tudnom, hogy mikor látta pucéran a hozzá képes öreg nő őt. Külön kell választanom a munkát a magánéletemtől, ezért közel lépek hozzá, kezeimet a nyaka köré fonom és füléhez hajolok.

-        Vajon én is láthatlak meztelenül?

-        Darcy, mire akarsz kilyukadni?- sóhajtja miközben lassan az ágy felé araszolunk, pontosabban én húzom arrafelé. Háta másodperceken belül a matracon landol, én pedig mellé fekszem. Ujjaimmal mellkasán kalandozok, feje mellé könyökölök, és közben apró csókokat nyomok nyakára, amit ő elfojtott sóhajokkal kísér.

-        Mit csinálsz?- fordul felém. Szemei már szinte feketévé változnak, s könyörögve néz, hogy tegyek valamit.

-        Túl sok kérdést teszel fel, kicsi Zayn. – fogalmam sincs hova akarok kilyukadni, de nagyon élvezem ezt a kis játékot. Felmordul és ez az a pont amikor megunja a szórakozást, maga alá teper és hevesen megcsókol. Nyelve hevesen tör utat számba, én pedig szájába nyögök, aztán hirtelen elhúzódik. Morcosan nézek rá, ő pedig felnevet arcomon.

-        Szóval, hercegnő elmondod mi volt a bajod, mielőtt leszaggatom rólad ezt a fölösleges, ámbár csini darabokat?- suttogja, és mélyen a szemembe néz, amitől kedvem lenne elájulni.

-        Én…- kezdem, de szinte lehetetlen nem zavarban lenni tőle. Annyira helyes, még akkor is ha ruhában van!

-        Te…

-        Idegesített, hogy nem mondod el miért látott téged pucéran- nyögöm ki és rögtön az ajkamba harapok. Amint kiejtem és felfogja mit is mondtam, felnevet.

-        Szoktam pucéron táncolgatni, mikor senki sincs itthon… Mag pedig nem egyszer állított be takarítani pont akkor, amikor ilyesmi történt.

-        Ez komoly?- nevetek fel hangosan, mire tenyerét számra tapasztja.

-        Igen, bemutassam?- vigyorog kajánul. Zavartan elpirulok, már csak a gondolatra is és fejemet mellkasába fúrom. Apró puszit nyom homlokomra, ujjaival arcom oldalán simogatja, és másik kezével kikapcsolja nadrágját.

-        Istenem, nem jöttök? Megöregszem, mire letoljátok a feneketeket!- csapódik ki a hálószoba ajtaja, mire mind a ketten, sőt hárman megkövülve pislogunk egymásra. 

21. fejezet- Sajnálom, hogy ennyi baj van velem

Sziasztok! Köszönöm a kommenteket, és Macy ne haragudj, de a te mondatodat már csak a következőbe tudom bele rakni, DE most is várok MINDENKITŐL mondatokat!!! Boldog karácsonyt, nekem ez az ajándékom nektek, remélem tetszik, bár nem igazán karácsonyi hangulatú... De majd lesz :D Jó olvasást! :))) 

21. fejezet- Sajnálom, hogy ennyi baj van velem

Miután bevonszoltuk a hatalmas gumi kengurut a házamba, rögtön le is eresztettük, amit Niall és Harry elég nehezen viseltek, ezért inkább kiküldtük őket a szertartás erejéig. Hihetetlen mikre képesek! A hab a tortán az volt, leesett idén az első hó, aminek annyira örültek, hogy rögtön kiszabadultak a kis kertembe. Apa csatlakozott hozzájuk, azzal a különbséggel, ő havat lapátolt, amit a többiek elszállítottak és hóembert készítettek belőle. Anyuval mi az emeletre mentünk, ahol én még pakolásztam ő takarított, és néha tartottunk egy kis szünetet, hogy beszélgessünk. Kíváncsi volt a kapcsolatomra Zayn-el, de nem mit rajongó, hanem féltő anya. Természetesen rákérdezett, mikor lesz már végre nagymama, de én kitértem a válasz elől. Még fél éve se vagyunk együtt, és mit ne mondjak ez a három majdnem négy hónap is döcögősre sikerült… Ugyanakkor a szüleimet is megtudom érteni, ők más világban nőttek fel, ha valakinek 24 évesen nem volt férje, legalább egy gyereke, kilógott a sorból.

-        Gyere, baba, nézd meg az alkotásunkat!- robban be a fürdőszobába Zayn. Fején sapka ami tiszta víz, csak úgy, mint a kabátja és nadrágja. Arca kipirosodott, de szemei pajkosan ragyognak. Boldogan fogom meg felém nyújtott kezét, de előtte jól bebugyolálom magamat, hogy meg ne fázzak. Az udvarra kiérve, kapok pár hógolyót a testem különböző pontjaira, de erre számítottam… Liam hosszú beszédet tart, amelyben, mindenki munkáját szigorúan értékeli, hogy miként dolgozott a bunker kiépítésében és az ő főnökük elkészítésében, ami a hóember. Hm, ha láttatok már elvetemült hó imádókat, akkor azt duplázzátok meg és talán, akkor megkapjátok az öt zsenit.

-        Bár akadt egy-két probléma, mivel Zayn az apósának nyalizott, azért szép munka volt srácok- szól végezetül a tábornak, majd mindegyikőjükkel lepacsizik. Az említett felé pillantok, akivel találkozik a tekintetünk. Megforgatja a szemeit, és azzal mentegetőzik, hogy csak segített megcsinálni a seprűt, mivel az rakoncátlankodott. Na, most egy seprű nem tudom, hogy képes bármit is művelni, de mindegy… Én hiszek neki! Sikerült közelebbről is megszemlélnem a művüket, s be kell látnom, ez tényleg profi munka. A hó golyók dobásra készen állnak, minden egyes bunkerban, a kényelmes hóból készült székeknek, pedig még karfája is van. Ehhez képest, én ennyi idő alatt egy hóembert se tudnék elkészíteni…

-        Sziasztok!- kiáltja három lány a ház elől; pontosabban Caroline, Elisabeth és Patricia. A kicsi aranyos anorákot visel, hatalmas sapkával a fején, de a lábán divatos cipővel, ami színben passzol a rózsaszín kesztyűjéhez. Harry rögtön a családjához lép és boldogan köszönti őket, míg unokatestvérem, kicsit kómásan biccent felém egyet, és röviden bemutatkozik a többieknek is. Caroline és Patricia ismerik egymást, mivel Car, csak úgy, mint Patricia velem nőtt fel.

-        Mivel volt az éjszakád?

-        Remek, eltekintve attól, hogy a pasinak beígértem álmomban egy randit.

-        Szerintem nem lenne, rossz végre megállapodnod- mosolygok rá. Igen ez egy utalás volt, hogy 28 évesen nem ártana már neki valaki.

-        Attól még, hogy most van barátod, ne legyél kapcsolat szakértő! Így is fáj a fejem, ez a hülye front!

-        Semmiféle front nincs, drága, de nem baj, feküdj le a szobámba, ha még találsz, helyet- apró bólintással jelez, de rögtön a homlokához is kap fájdalmában. A régi angol tanárom mindig azt mondta, hogy egyszer úgy is be fogsz rúgni, utána majd megtanulod milyen rossz is az, aztán nem követed el ugyan azt a hibát. Nos, Patricia esetében, ez kicsit máshogy van. Annyira elmerülök a gondolataimba, hogy csak Zayn karjaira eszmélek fel, amik kígyóként tekerednek körém.

-        Szeretlek,- motyogja ajkaimra és alig hagy arra időt, hogy én ezt viszonozzam, mert rögtön letámadja ajkaimat.

-        Én is! Amúgy- hosszítom el az ú betűt, ami miatt biztosan hülyének néz.

-        Igen?- száll be ő is a játékba. Ja, jó, akkor nem csak én vagyok normálatlan!

-        Nincs kedvünk elmenni, nézelődni a városba? Olyan szép lehet a karácsonyi vásár!- tapsikolok, mint egy két éves kislányka. Elmosolyodik, óvatosan végig simít kipirosodott arcomon és pár másodpercig csak egymás szemeit kémleljük.

-        Még csak Hálaadás lesz, de felőlem… De! Hívjuk el Niall-t is, ő imádja az ilyesmit!- hát, azt hiszem ennyit a romantikus napunkról, nem baj akkor ez egy zabálós nap lesz a kis Haspók jóvoltából.

***

Bár kicsit morcosan indultam el, óriási mosollyal az arcomon tértem vissza; igaz, kicsit korábban, mint Niall és Zayn. A kezdetleges duzzogásom, egy kürtöskalács és bögre meleg kakaó után tova szállt, csak az elégedett fejemet és a hidegtől piros orromat lehetett látni. Zayn végig fogta a kezemet, csak pár rajongói kép erejéig engedte el, amit borzasztó aranyosnak találtam. Niall-nek örült a feje, amiért őt is elhoztuk és nem kell egyedül lenni a hotel szobájában. Ő is kapott ételt, italt, rögtön mikor megérkeztünk, csak ő, amolyan Niall kiadásban, amit azt jelenti, hogy sokkal többet és nagyobbat. A napot korcsolyázással szerettük volna zárni, de csak a két jómadár tudott eljutni a pályáig, mivel engem sürgős esethez hívtak, még hozzá megint Liam. Most az egyszer, kicsi savanyúan indultam vissza, főleg azért, mert Zayn öleléséből nehéz volt kibontakozni. A barátomtól kapott sapkámat még a taxiban se vettem le, ellentétben a Niall-től kapott kesztyűvel, mivel abban egy N betű volt hímezve, ami csak akkor látszik, ha levetem. Aranyos és főleg jelképes ajándék volt tőle, nem is néztem volna ki belőle, hogy ő ilyen érzelmes. De visszatérve, Liam-et a nappalim közepén találtam, két bőrönd között ülve. A ház teljesen üres és csöndes volt, csak az ő telefonja pityegését hallottam, mikor beléptem. Most annyira nem volt durva a helyzet, mint mikor a lakásán látogattam meg, de látszott, most is van azért baj.

-        Szia! Hol vannak a többiek?- érdeklődöm kedélyesen, miközben mellé ülök és a ruháimat a kanapé oldalára teszem.

-        Elmentek vacsorázni, anyukád nem szerette volna, ha kaja szagúak lennének a kipakolt dolgaid, de az ebédből megmaradtat itt hagyta- magyarázza és közben a fél szemével a készülékét lesi.

-        Értem… nos, hogy vagy?

-        Jobban- nyögi, ki pár perc habozás után- csak tudod, Danielle felhívott. Két órán keresztül csak beszéltünk, nem bírtuk befejezni, minden olyan volt, mint régen… Az egyik részem szabadulni akar tőle, de a másik képtelen elszabadulni- sajnos ismerem ezt az érzést, de inkább nem kezdek el neki mesélni erről, most ő van a középpontban.

-        Nézd, egy régi szerelmet nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra elfelejteni, idő kell hozzá, de neked el kéne dönteni előbb, hogy el akarod-e engedni. – tisztában vagyok vele, hogy szereti Danielle-t, hisz’ csinos, szép és elmondása szerint kedves is. Liam szomorúan bólint, és egyszerű mozdulattal elfekszik a kanapén, fejét pedig ölembe ejti. Elmosolyodom rajta, de ez átcsap savanyúba, mikor összeszorítja szemeit és fájdalmasan picire össze húzza magát.

-        Sajnálom, hogy ennyi baj van velem…- súgja, miközben a haját simogatom. A neten keringő képek közül láttam párat, amin rövid, tüsis volt neki, de bevallom, ez, a kicsit hosszabb, jobban bejön.

-        Nincs semmiféle gond veled. Te is tudod, milyen nehéz ez a szakma, főleg a te korodban, amikor már, hogy is mondjam, nem az eszed irányít…- vigyorgok rá, enyhén célozva arra, már nem kisfiú.

-        Szóval, azt akarod mondani, hogy a farkam irányít?- kérdi könnyedén, mire én tágra nyitom a szemeimet, és pont válaszolnék, hogy nem illik ilyen vulgárisan beszélni, mikor Zayn és Niall lép be, pont elkapva a bandatársuk mondatát.

-        Ki beszél itt péniszről?- ha lehetséges lenne, a szemeim biztosan kigurulnának maguktól. Mindig is tudtam, hogy a pasim nem egy visszahúzódó és félénk a barátai előtt, na dehogy ilyen lenne…

-        Senki- nyögöm ki végül.

-        Darcy a tiédről beszélt éppen. – vágja rá rögtön segítőkészen Liam még mindig az ölembe fekve. Rácsapok a homlokára, mire felszisszen, és végre leszáll rólam.  Szeretem a férfiak hirtelen hangulatváltozásait!

-        Mi? Nem dehogy!- mentegetőzöm és a kezeimmel is össze-vissza kalimpálok, hogy elhiggyék, de addigra már késő, ugyanis a három srác elő szeretettel kezd el beszélgetni nem éppen nyomdafestéket tűrő módon. Mikorra az arcom már vörös és lassan mentőt kell hívni hozzám, Zayn leállítja a fiúkat, azzal a mondattal, hogy majd később folytatják, de most nő is van a szobában.

-        Köszönöm- szólok cseppet se kedvesen- örülök, hogy feltűnt végre.

-        Amúgy, ti már lefeküdtetek?- miért is gondoltam arra, hogy képesek három másodpercnél tovább bírni? A barátom, aki valószínűleg rögtön rávágná a helyes választ, kap egy párnát a fejére, és egy kézlegyintéssel elhallgattatom.

-        Ez a mi kettőnk dolga! Nem tartozik rátok!- adok diplomatikus választ. Legalábbis én így gondolom, ellentétben a fiúkkal, akik rögtön piszkálni kezdek Zayn-t, hogy ennyire rossz volt a teljesítménye, hogy én inkább letagadom.

-        Jó, rendben, elég legyen!- kiáltok fel idegesen, mert most már tényleg elegem van. Felpattanok a kanapéról, Liam sapkáját, ami eddig a kezemben volt, most feléjük vágom, teljesen erőmből, bár semmilyen kárt nem ejt bennük. Nem rám jellemző, hogy felpattanok és csak úgy, minden szó nélkül eltűnök, de most tényleg kiakadtam. Fiatalok, ezt elfogadom, mindenki szokott ilyesmikről beszélni, ilyen idősen, de van egy bizonyos határ, amit már illetlenség átlépni. Reménykedem benne, hogy Zayn nem jön utánam, hátha már ismer annyira, hogy tudja, ilyenkor jobb, ha magamtól megnyugszom. Mivel apuval úgy beszéltem meg, velük megyek vissza, az pedig holnap fog bekövetkezni, jobban járok, ha folytatom a pakolást. Igaz, nem éppen úgy sikerül, mint ahogy terveztem, ugyanis elég mérgesen dobáltam be a ruháimat, cipőimet a bőröndökbe és utazótáskákba. Annyira mérges voltam, és annyi stressz gyülemlett fel bennem, az elmúlt pár nap miatt, hogy ezt a pakolásban vezettem le. Morcosan vágom le a parkettára az utolsó sport táskát, továbbra is szigorúan nézve a három jó madarat, akik csak szomorúan pislognak vissza felém.

-        Kicsim…- szól végül Zayn, bátorságot merítve- a fiúkkal készítettünk neked engesztelés képen sütit.

-        Igaz, megégett, és kimaradt belőle több fontosabb összetevő is- kotyogja közbe Niall őszintén, ami miatt kap két oldalról egy taslit. Aranyos arcuk és koszos pólójukat látva, rögtön hozzájuk futok, és vigyorogva magamhoz ölelem őket.

-        Szóval Darcy, ne haragudj, kicsit elvetettük a sulykot…

-        Nincs baj, én is ideges voltam egy kicsit- rántok vállat, és óvatosan barátom derekára csúsztatom a kezemet, aki csak mosolyogva lenéz rám és puszit nyom a homlokomra.

-        Ha csak voltál, akkor most segíts és készítsük el újra, együtt a sütit!- tapsikol Niall és Liam egyszerre és mintha főszakácsok lennének, komoly tekintettel a szakácskönyvhöz lépnek. Ajaj!