4. fejezet- Carol és a kicsi

Sziasztok! Köszönöm a további szavazatokat,tényleg jól estek. Ne haragudjtatok, hogy ilyen későn hoztam részt, de nekem is elkezdődött a suli (bármennyire is szerettem volna, hogy ne) és mellette még vannak elfoglaltságaim. Mindegy, most itt a rész, kicsit lapos lett, de megígérem a következő jobb lesz ;) Jó olvasást! Várom a komikat! :) 

4. fejezet- Carol és a kicsi

Bár sejtettem, hogy nem kicsi gyomorrontásról van szó, ami miatt szédülne, még is egy pillanatra meginogok, mikor megpillantom a kanapén kuporgó Harry-t. Homlokán izzadságcseppek csorognak lefelé, kezeit ökölbe szorítja, s szemeit szorosan összezárja. Louis mellette ül, tétlenül pislog, tekintetében félelem és szomorúság lakozik.

-        Oké, ti négyen visszamentek a színpadra, a She’s not afraid és a They don’t know about us jön, azután valószínűleg ő is vissza tud menni,- osztja az utasításokat Anthony én pedig csak a fejemet rázom, de ezt csak Liam veszi észre. A Fürtös nincs olyan állapotban, mégis inkább hallgatok. Megvárom, míg mindenki elhagyja a szobát, majd lassan leguggolok elé, állánál fogva magam felé fordítom a fejét. Szemei vörösek a könnyektől, szája egy-két helyen véres, valószínűleg azért mert ráharapott.

-        Mi történt?- kérdezem halkan és a lehető legszelídebben. Lesüti tekintetét, és megrázza a fejét.

-        Nem készültem még fel arra, hogy lássam, de most eljött ide!

-        Kicsoda, Harry?- továbbra is halkan beszélek, ellenben vele, aki szinte üvölt. Jobb kezét enyéim közé veszem, és félek, elhúzza, de csak elmosolyodik. Kíváncsian és türelmesen várom, hogy kifejtse ki az, a személy, aki miatt ennyire kiakadt.

-        Carol és a kicsi. Hogy volt képes egy ilyen hangos és veszélyes helyre elhozni? Baja is eshetne!- egyre több dolog van, amit nem értek, és ez engem is felkavar.

-        Harold, magyarázd, el miről van szó, csak akkor tudok segíteni!- felállok és helyet foglalok mellette, mert a lábaim már elzsibbadtak. A név hallatára összehúzza a szemét és rosszallóan megrázza a fejét, jelezve, hogy ezt még egyszer ne.

-        Carol a volt feleségem,- sóhajt egy nagyot- a média előtt mindig bujkáltunk, csak a családok és a fiúk tudták. Nagyon boldogak voltunk és szerettünk volna gyereket, de…

-        Aki a nővel van, az… az a te gyereked?- nyitom tágra a szemeimet. Eleve nagy sokk számomra, hogy 20 évesen összeházasodott, dehogy még gyerek is lett?

-        Nem,- tiltakozik, de látva az arcomat kijavítja saját magát- vagy is igen. Örökbe akartunk fogadni egy gyereket, miután meg tudtuk, képtelen szülni. Én belementem, az istenért, ki gondolta volna, hogy már is sikerül?- csap a combjára és letörli az árulkodó könnyeket arcáról- olyan fiatalok vagyunk, másoknak éveket kell várniuk! Mikor megtudtam, berezeltem, elhagytam őket, de a válási papírt nem fogadta el, gondolom azért jött ide.

-        De hát ő a te fiad vagy lányod is, felelősséggel tartozol érte!- gurulok dühbe végül, de meg is bánom. Nem szabad bele élnem magam a helyzetbe, vagy leszidnom, nekem segítenem kell, mert ez a munkám!

-        Szeretem őket, mindennél jobban, de engem kirúgnak a bandából, ha ezt megtudja a vezetőség. A fiúk mellettem állnának, tudom, de én imádom a munkámat,- fejét újra kezei közé temeti, én pedig próbálok a lehető legjobb ötlettel elő állni. Muszáj valamit mondanom, nem hagyhatom, hogy egy riadt tinédzser egyedül döntsön, úgy, hogy nincs kiszámítható állapotban.

-        Paul a fő főnök, vele kell beszélned, senki mással!- tudom, hogy nem rég született gyereke, talán ő meg fogja érteni. – de a srácoknak is muszáj lesz tudniuk a dologról, hisz’ egymástól függtök. Viszont, a legeslegelső az Carol és, - fiú vagy lány a gyereke? Ezt még nem mondta el!- hogy hívják?

-        Elisabeth!- szól ámultan. Tekintetéből kiolvasom, hogy már találkozott a kicsivel, s elbűvölte.

-        Szóval most menj, mosolyogd végig a koncertet és utána hívd meg őket a házadba estére, beszéljétek meg a dolgokat, rendben?- bíztatom. Még mindig remegő lábakkal bólint és elhagyná a kis szobát, de végül még se teszi, hanem megtorpan.

-        Mi van, ha már nem akar látni?- szörnyű látni, hogy egy ilyen híres, sármos és eddig kedvesnek ismert férfi, most mennyire gátlásos és meggyötört. Most bátortalanul elé lépek, vállát barátságosan megszorítom, s ebbe próbálok minden bíztatást és támogatást belesűríteni.

-        Ilyen gyorsan nem változnak meg az érzései, még egy nőnek sem!

-        De ő más!- kiált fel- olyan kis érzékeny és hirtelen haragú!

-        Ha meg se próbálod, honnan tudhatod?- pirítok rá. Ettől viszont szerencsére észbe kap, kihúzza eddig görnyedt hátát, rám mosolyog, én pedig viszonzom gesztusát, majd aprót lökök rajta, hogy elinduljon. Amint elhagyja, a szobát felsóhajtok, és apró büszkeséggel konstatálom, hogy doktorként sikerült megoldanom az első ügyemet. A telefonomon éppen a kapott üzeneteket nézegetem és próbálom megértetni egy idegbeteg menedzserrel, hogy szabadságon vagyok, most nem tudom fogadni az általa menedzselt sztárt. Hízelgő, hogy alig 2 napja jöttem el máris ennyien szeretnének bejelentkezni…

***

A turnébuszokon ülünk, fintorogva várom, hogy a táncosok, fellépők, beleértve a fiúkat is, elmenjenek zuhanyozni végre. Persze, mikor még próbáltak nagy illatfelhőket húztak maguk után, mostanra természetesen azok eltűntek.

-        Hogy tetszett a koncert?- huppan le mellém Harry fáradt mosollyal az arcán.

-        Büdösek vagytok,- fintorgok és adok kitérő választ, majd felsóhajtok és összeborzolom eleve kusza haját. Harsányan felnevet, majd lejjebb csúszik, fejét ölembe ejti, és kényelmesen elhelyezkedik. Felhúzott szemöldökkel pillantok körbe a társaságon, hogy ez normális-e, mármint, hogy csak úgy, ismeretlenek ölébe fekszik.

-        Szóval sztriptíz után, fej masszázst is nyújtasz?- mosolyog Zayn, de most csöppnyi megvetés vagy gúny sincs hangjában, csak viccel.

-        Ha lezuhanyoztok talán, de max. hátmasszázst, a hajatokat turkálja a védőnő!- nyújtom rá a nyelvemet. Hazza felemelkedik, mikor megérkezik a koncertszervező.

-        10 perc múlva tud indulni a busz a szállodához, addigra reméljük sikerül eltoloncolni a rajongókat a kijárattól,- sóhajt fel és fáradtan megtörli a homlokát a lány. Egyáltalán nincs attól zavarban, hogy szinte az összes fiú félmeztelenül van és nem mellesleg jól is néznek ki. Ellenben velem, mert én inkább a telefonomon játszom, vagy a gépen írogatok, de a fapofát fent tartom, bár elég nehéz.

-        Rendben köszönjük,- bólint Liam. Fél óra múlva tisztán, pizsamában és melegítőben kuporgok a közös nappali kanapéján. Harold már elment a lakására Carol-al és a lányával, én pedig, részben azért mert izgulok, hogy sikerül, és részben pedig a jéghideg miatt nem tudok aludni. Eredetileg ez lett volna, az egyik táncos lány szobája, de cseréltem vele, mert így is torokgyulladása van. A szállodában, természetesen nincs másik szoba, és a szerelő ilyen későn már nincs bent… Hajnali két órakor, meguntam a banánt, összepakoltam a dolgaimat, és elhatároztam, ha törik, ha szakad, másik szállodába megyek. Halkan bekopogok az első ajtón, majd óvatosan benyitok, de majdnem elnevetem magam, mikor rájövök, ez a fürdőszoba. Az utána lévőben olyan hangosan horkolnak, hogy inkább nem is próbálkozom, végül úgy döntök, írok egy levelet. Gyorsan lefirkantom egy itallapra, hogy másik szállodát keresek, ahol télre híven, lesz fűtés, és már az egyik kis sporttáskámat, amit felhoztam ide, a hátamra emelném, mikor rekedtes suttogás hallatszik mögülem. Nem ijedek meg, hisz’ sose voltam az a félős típus.

-        Már is megszöksz?- Niall kezében egy hatalmas tál bolognai pihen, másikban pedig egy villa. Elmosolyodom, igen, van, aki képes hajnalban enni.

-        Dehogy, csak nincs fűtés a szobámban, a kanapé pedig kényelmetlen, így új szállodát keresek, a közelben- rántok vállat, de ő elhúzza a száját.

-        Én a helyedben nem tenném. Lehetetlen innen anélkül, kijutni, hogy ne ütnének le, vagy ne kerülnél holnapra az újságok címlapjára.

-        Remek, akkor mit csináljak? Üljek be fürdőkádba?- vágom csípőre a kezeimet, mert kezdek egyre fáradtabb lenni.

-        A szobámban van egy üres ágy- társul a beszélgetésünkbe még egy férfihang, de attól már megijedek és felugrom.

-        Egyszemélyes?- kérdezem rögtön. Nem igazán festene jól, ha még együtt is aludnék vele. Megforgatja szemeit és bólint egyet, majd int Niall-nek, aki úgy döntött, hogy bent a jó melegben folytatja a táplálkozást. Sajnos meg tudom érteni, hogy titokban eszik, ha már napközben nem teheti a sok utálkozó és parancsolgató ember miatt.

-        Na, jössz doktor néni, vagy esetleg holnap doktor bácsit látogatunk?- vonja fel a szemöldökét, és ő is megdörzsöli a karjait, amik most libabőrösek. Igen, valószínűleg nem kéne félmeztelenül egy szál rövidnadrágban aludnia az embernek.

-        Megyek, bár, télen aludhatnál melegebb öltözékben is, nem gondolod?- jegyzem meg, és megindulok utána.

-        Általában meztelenül alszom, ahhoz képest ez haladás,- ránt vállat és felnevet a piros arcom láttán. Reménykedem, hogy most jön a tipikus „csak vicceltem” de helyette az üres ágyra mutat és megkínál csokis keksszel. Aprót mosolygok rájuk és veszek pár darabot, miközben kipakolom az alvó cuccaimat, remélve nem látja meg az alvókámat.

-        Holnap valami fesztiválra mentek, ha jól tudom-, kezdeményezem a beszélgetést, amibe szerencsére belemegy.

-        Igen, ha van, kedved gyere te is, mindig jó buli, már, ha kibírod, a sok hülyéskedést- vigyorog. Szóval ez egy kihívás! Benne vagyok Malik, csak szegényke még nem tudja mennyire is szeretem az egynapos szabadtéri programokat, főleg, ha jó zene van. Fogalmam sincs, mennyi időt beszélgetünk még, csak egyet tudok, jól érzem magam vele, teljesen más oldalát mutatja most, mint mikor megismertem. Igaza volt azzal kapcsolatosan, hogy semmit se tudok róla, de szeretnék, talán nem csak, mint orvos, hanem barát is…