13. fejezet- Itt elálljátok az útat!

Sziasztok! Tényleg ennyire rossza  történet, hogy senki se ír róla semmit? Mert akkor befejezem, de a négy "jó" pipa és a 23 szavazat valahogy még se enged... Mindegy is, jó olvasást, és hétvégét! 

13. fejezet- Itt elálljátok az utat!

Lehet valaki ennyire édes? *-* (ha jól tudom, ő a keresztlánya, Carol) 

Életem legrövidebb kapcsolata egy betegség közben kezdődött és egy gyorsétteremben ért véget. Ez azért mindent elárul rólam, de tényleg! Miután Zayn felhívott a könyvesboltban, hogy szerinte találkoznunk kéne, persze, csak, ha ráérek, akkor a hotelünk melletti szendvicsesnél van. Louis lelkére- még egyszer- rákötöttem, hogy egy szót se senki, majd kifizetve a könyveket együtt hagytuk el a plázát.

-        Azért ezt nem érzem, jogosnak- kezdi sértett hangon a sofőr ülésen terpeszkedő fiúcska, mire felvonom a szemöldökömet nem értésemet kifejezve, folytatja- én fél órát rimánkodtam, hogy induljunk, ez a balfácán meg felhív, és hipp-hopp, ugrasz!- neveti el a végét. Csak megveregetem a vállát, hogy fogadja el, így járt… Mivel látja rajtam, hogy semmi kedvem a Zayn-el való beszélgetéshez, és amíg odaérek, még gondolni se szeretnék a szavakra, amik el fognak hangzani, ezért buta viccekkel és dalokkal próbálja elterelni a figyelmemet. Addig a negyed óráig sikerül is neki, de mikor leparkolunk, és a GPS is kijelenti, megérkeztünk a célhoz, a gyomrom liftezni kezd. Annyira idegen ez a helyzet! Pár napig csókolóztunk, aranyos kis bókokat ejtettünk, majd újra képbe jön az ex, akit elvileg utál, és minden, egy csapásra megváltozott. Mégis mosolyt erőltetve az arcomra, leülök a vele szemben lévő székre és az asztalon dobolva várom, hogy belekezdjen.

-        Köszi, hogy eljöttél!- bazsalyog, édes gödröcskéi pedig rögtön utat törnek maguknak. Csak ezt ne! Ne vigyorogjon, mint a tejbe tök! Attól teljesen kikészülök, az pedig most nem vetne jó fényt rám.

-        Nincs mit, ez a munkám, hogy meghallgassalak tieteket,- bólintok most már fapofával. Pont, amikor beléptem, akkor döntöttem, hogy ezen az úton indulok el. Higgye csak azt, hogy semmit se sejtek… Végül is, szereti a meglepetéseket, nem? Akkor most a rosszakat is megkedveli!

-        Most nem arról van szó, hanem kettőnkről,- mutogat köztünk, de előtte körbe néz, hogy figyel-e minket valaki. Csupán két felszolgáló van a kis étteremben, ha lehet annak nevezni, de azok a takarítással vannak elfoglalva.

-        Van olyan?- lepődöm meg látványosan. Esküszöm, ha befuccsol a pszichológus szakmám, színész leszek!

-        Nézd, én sajnálom… Bunkó, paraszt voltam…- kezdi, de kijavítom.

-        Még mindig az vagy,- kacsintok rá, mire ő felsóhajt és bólint egyet.

-        Oké, tényleg ne haragudj rám, nem tudtam, hogy ez fog történni… Egyszerűen csak szeretem őt!- vonja meg a vállát, de az ujjai tördelését nem hagyja abba egy pillanatra se. Lehunyom pár másodpercre a szemeimet, hogy ne sírjam el magamat, legalább előtte ne! A legjobban az bosszant, hogy van arca a szemembe mondani, hogy szereti!

-        Remek, akkor sok boldogságot- préselem ki, nagy önuralmat tanúsítva, hisz’ nem kezdem le püfölni, például a szalvétatartóval. Pár másodpercig némán ülök, hevesen próbálom kitalálni mit is kéne mondanom, vagy tennem.

-        Azért, a te részedről se volt szép, hogy eltitkoltad, Perrie is a páciensed vagy mid.

-        A te érdekedben, ezt most szívd vissza!- mosolygok rá kedélyesen. Nem gondolhatja komolyan, hogy még engem hoz ki ebből a szörnyű és lehetetlen szituációból a rossznak és gonosznak.

-        Miért? Illet volna elmondanod. Ő is és én is szenvedtünk, vágytunk a másikra, de te hallgattál!- rázza meg a fejét, és a karjait és szét teszi nem értését kifejezve. Most kivételesen az első gondolatomra támaszkodom, és pontosan ezért fogom meg az előtte heverő poharat, amiben kóla van, és az egészet a fejére öntöm. Már az első könnycseppek utat törnek maguknak, amikor felfogja mit is tettem. Meglepetten pislog, és arcvonásai fokozatosan alakulnak át mérgesbe. Nem várom meg, hogy üvöltözzön és fesztivált csináljon, zaklatottan távozom, egy gyors hello-t odavágva a pincérnek, aki szegény nem tehet semmiről. Az utcára kilépve, erősen letörlöm a könnyeket, amitől apró, kicsi fekete foltokat kezdek el látni, de csak két másodpercig. Mielőtt belépnék a szálloda ajtaján, fejbe csap a felismerés, hogy ez csak a régi hotelünk, már a közös házukban lakom. Remek! Igazán remek! Mennyi is volt a próbaidőm? 3 hónap? Akkor már csak kettő van belőle, azt pedig nevetve kibírom emellett a tuskó mellett, még, ha egy szobába is kell azt az időt töltenünk! Fogok egy taxit és elvitetem magam a luxus negyedbe, ahol három autó áll csak a járdán és a garázsba is még négy. Ezekből Louis és Harry kocsiját ismerem csak fel, mondjuk a többiekét még nem is láttam. A házba belépve elgondolkoztam azon, hogy miért nem tudtam csak pár másodperccel később érkezni. Szó szerint Perrie és Zayn csókolózó duettjébe botlok, szinte falják egymást. Hihetetlen, hogy ez a nyomi előbb ért ide mint én, sőt még azt a rendkívül csúnya zöld pólót is sikerült átváltania egy még rosszabb kékre. Már megint nem gondolom végig, hogy mit is kéne mondanom, csak rögtön rávágom az első dolgot.

-        Szobára fiatalok, mert itt elálljátok az utat!- tolom őket arrébb. Morcosan vágtatok be a nappaliba, ahol egy pillanatra megtorpanok, ugyanis sokkal több ember van ott, mint amennyire számítottam. Louis mellett a barátnője, ha jól tudom Elenor, vele szemben Niall egy nagy tál popcorn társaságában, Liam és egy szőke hajú lány, aki valószínűleg nem a barátnője, sem az exe, mert ő nagyon nem ismerős. És végül Harry és a családja! Nem csak azért akad meg a szemem rajtuk, mert a kislány valami elképesztő gyönyörű és a mosolya már most elvarázsol, hanem mert a barátnője nagyon ismerős valahonnan. Egymás szemében nézünk fél másodpercig, közben Harry felköhög párszor, de nem foglalkozunk vele. Nem, ez nem egy romantikus pillanat, hanem olyan, hogy valahonnan nagyon ismerem, de nem jövök rá ki is ő! Szinte egyszerre sikítunk fel, mire a szobában lévők felugranak és engem Zayn (mi? Ezért még kinyírom) elkap a derekamnál fogva, őt pedig Harry.

-        Lányok, most már mondjátok, el honnan ismeritek egymást!- szól indulatosan Harry, de azonnal a gyereke felé néz, de ő boldogan ücsörög Louis ölében.

-        Darcy a kosaras társam volt, nem emlékszel meséltem is, hogy mostanra mennyire híres lett!- néz hátra kérdőn, amolyan, ha nem emlékszel, kinyírlak nézéssel. Ó, és én még azt hittem, hogy Harold valami szőke cicababát fogott ki, aki nem neveli a barátját… Örülök, hogy tévedtem! Amíg ők ketten ezen tanácskoznak, én lerázom magamról a tetovált kezeket.

-        Még egyszer ilyet csinálsz, baj fog érni!

-        Nyugodj már le, oké?- olyan hangsúllyal mondja, hogy rögtön elszégyellem magam és szörnyű érzés fog el. Annyira igaz, hogy csak azok tudnak megbántani, akik fontosak számunkra. Nem sok hiányzik, hogy elsírjam magam, amit ő is lát, ezért mentegetőzni kezdene, de én csak leintem és a háta mögött befutó barátnőjére mosolygok, majd visszafordulok és a felém rohanó lány karjaiba vetem magam.

-        Ú, még mindig olyan pici vagy!- vinnyogja hangosan, de a közelében nekem is ilyen hülye hangom van. Két utcával lejjebb lakott tőlünk, ebből következett, hogy nagyon jóban voltunk, szinte minden hétvégét a másiknál alvással töltöttünk. Igaz, nem voltak barátaim, de ő szinte a testvérem volt.

-        Te meg még mindig idegesítő- húzódom el vigyorogva és kinyújtom a nyelvem a bólogató Harry-re.

-        Harry Styles ma nincs szex!- mondja látatlanban is.

-        Anya, az mi?- fordul a kicsi szülője felé. A rosszfiú, aki el lett tiltva a huncutkodástól, összeszűkíti szemeit, keresztbe fonja karjait és érdeklődve néz barátnője felé.

-        Igen Car, mond csak el, mi is az!

-        Meg foglak ütni, drága- mosolyog, majd visszafordul-, tudod kicsim ez egy csúnya szó, csak véletlenül csúszott ki a számom.

-        Az nem szép dolog…- kuncog fel édesen Elisabeth. Mindenki elmosolyodik, én pedig büszkén nézek a barátnőmre, aki már anyuka. Rögtön elfog a rossz érzés, hogy ő már szülő, nekem pedig egy normális kapcsolatom se volt még, az, hogy gyerekről beszéltünk volna… Ugyan már! Carol visszamegy barátjához és valamit suttognak egymásnak, amin jókat nevetnek, én pedig csak állok és nézem a szobában lévőket. Az ír manón áll meg a tekintetem, ő pedig szomorúan vigyorogva felém mutatja a tálat, hogy kérek-e. Naná! A kaja mindenre gyógyír.

-        És nekem ez mindig ilyen- kacsint rám és próbálja az egészet elviccelni, de látom rajta, szörnyen fáj ez neki. Átkarolom a vállát és biztosítom, hozzám bármikor jöhet, ha beszélgetni szeretne vagy csak enni.

-        Szia, még be se mutatkoztam- szólal meg egy hang közvetlenül a fejem fölül. Felpillantok és az előbb még Liam mellett ülő lányt pillantom meg- a Payne fiú nővére vagyok, Nicola, az idősebbik.

-        Darcy Sheridan, a fiúk pszichológusa- fogadom el a felém nyújtott kezét, de ahogy kimondom a foglalkozásomat, elsápad és azonnal a tesója felé néz. Mindenki elhallgat és ijedten néz össze, mintha legalább azt mondtam volna, hogy kurvaként dolgozom náluk. A mellettem ülőre nézek, aki csak a fejét rázza rosszallóan. Mi? A család komolyan nincs beavatva? Én ezt az elején alapvetőnek tartottam, basszus. Lehet nem kellett volna.

-        Te!- ragadja meg öccse gallérját- velem jössz- és végig hurcolja a házon, majd már egy ajtócsapódást hallok, valószínűleg a szobájáét. Egyetlen apró kérdésem van, lehetne ez a nap rosszabb?

-        Jobb lesz, ha én most felmegyek-, motyogom, de mindenki el van valamivel foglalva, egyedül Niall az aki, rám mosolyog és bólint egyet. Kisebb kitérőt teszek a konyhába ahol más fél literes vizet és kakaós csigát rakok egy tálcára, amivel remélem, kitartok késő estig, ugyanis nem tervezem, hogy kibújok a szobámból addig. Az emeleten elhaladok egy szoba mellett ahonnan nevetés szűrődik ki, rögtön felismerem Liam mély hangját, így valamelyest megnyugszom, még se kavartam akkor port. Szörnyű érzés, amikor idegen vagy valahol. Jó, valamennyire ismerem őket, de annyira nem, hogy elhívjam őket moziba anélkül, hogy félreértés ne lenne belőle, vagy kezdjük ott, szívesebben vannak a barátnőjükkel, Niall esetében a kajával. Szomorúan ránézek én is csigámra és savanyú pofával eszem meg, annak ellenére, hogy mennyei. Egyedül még se olyan jó enni, mint egy aprónyi szendvicset a barátokkal. Végső unalmamban felcsapom a laptopom tetejét, berakom az első számot, amit a Youtube ajánl, majd megnyitom a dokumentumot a fiúkról. Komolyan azt írtam Zayn-ről, hogy kedves, közvetlen az emberekkel? Tisztában vagyok vele, hogy normális esetben nem kéne megtudnom, hogy hogyan viselkedik egy párkapcsolatban, de abból elégtelen az biztos! Bezzeg csókolózásból! Elég, Darc, állj le!