24. fejezet- Ken baba

Sziasztok! Drága Macy, nagyon, de nagyon szépen köszönöm a kommentedet, tényleg sokat jelentett! Remélem tetszeni fog a rész, elég vegyes érzelmeim vannak vele kapcsolatban, de döntsétek el inkább ti! Köszönöm továbbá a 8 követőt, 7 pipát és a majdnem 8000. megtekintést. Jó olvasást és hétvégét! :) 

24. fejezet- Ken baba

Egy repülőgépen ülünk, baseball sapkával a fejünkön, és valami idétlen filmet nézünk, ami olaszul megy. Mióta felszálltunk, ami max. fél órája lehet, Zayn egy árva szót sem képes kinyögni, hogy még is miért repülünk mi Olaszországba.

-        Utolsó figyelmeztetés szupersztár!- mondom neki, mire gyilkos pillantást vet rám a beceneve miatt. Már a felszállásnál One Direction szólt az előttünk ülők telefonjából és már a filmjüket is elkezdték nézni, így a barátom nem örülne, ha elkiáltanám magam, hogy ő itt van.

-        De hát tudod, hogy Olaszországba repülünk!- csattan fel mérgesen.

-        Jó, de miért? Azt ne mond, hogy spagettit szeretnél enni…- méregetem szúrós szemekkel. Felsóhajt és elrakja a szerződést, amit eddig olvasott. Keresztbe rakja karjait, mire én követem a példáját, és pár másodpercig farkas szemet nézünk, aztán végül megadja magát.

-        Egy hét múlva karácsony, én pedig ajándékként elrabolok, vagyis elviszlek Firenzébe. Tessék, most már tudod, bár meglepetés lett volna-, szól mérgesen, de ez csak rövid idegtartó durcázást jelent nála, így nem idegeskedem. Annál inkább amiatt, hogy tényleg elrabolt, még egy cetlit se írhattam, hogy elmentem drága szüleim, bocs!

-        Mindent elintéztem, rajtad kívül mindenki tud arról, hogy hol leszel az elkövetkezendő egy hétben. Pontosan egy hét múlva haza érünk, és bemutatlak a családomnak. – vázolja a tervét, mire én lazán bólintok egyet és felnyitnám a kedvenc könyvemet, amit Zayn volt olyan kedves és becsomagoltatott velem- nem is vagy ideges, hogy találkozol a szüleimmel?- ereszt nagy szemeket.

-        Attól, hogy elkezdek itt izgulni és egy hétig ripityára tördelem az ujjamat, hogy jaj, mi lesz, semmi se lesz jobb csak rosszabb. Szóval nyugodt vagyok, bár remélem pakoltál be nekem fürdőruhát.

-        Na, ez az én barátnőm!- húz magához és majdnem megcsókol, de aztán megtorpan- kicsim, fogalmad sincs, hogy hol van Firenze, ugye?

-        Mi? Miért?- még szép, hogy tudom. Olaszországban.

-        Firenze nem a tengerparton van…- nevet fel hangosan és ezzel még nem lenne baj, mert hihetnék azt az emberek, hogy csak a filmen nevet, de az előbbi mondatát is fülsüketítően mondta, ezért mindenki hátra fordul felénk, még az előttünk ülők is. A két kislány száját szörnyű sikítás hagyja el, talpra szökkenek, és öröm táncot lejtenek.

-        Gratulálok Micimackó!- suttogom fülébe- én inkább megkeresem a WC-t és hozok valami italt neked is, szerintem rád fog férni- kacsintok rá, majd felpattanok és elindulok. A sztyuárdesz kedvesen megmutatja merre is találom a mellékhelységet, ahogy ő nevezte, aztán mikor végzem, szintén mosolyogva nyom két narancslevet a kezembe.

-        Nagyon köszönöm!

Mire visszaérek Zayn mellett egy számomra nagyon is ismerős ember ül, aki miatt, majdnem katapultálást végzek. Nagy levegőt veszek, mosolyt varázsolok az arcomra és köszönök nekik, bár lehet, úgy hangzik, a köszönésem mintha azonnal elfutnék. Barbara hatalmas vigyorral az arcán felpattan, és a nyakamba veti magát, mire én csak megveregetem a hátát. Zayn is hasonló bódult állapotban van, mint a drága kis nőci, akinek a válláról olyan drága táska lóg le, amitől a szívem megfájdul. Labdába se rúghatok emellett a nő mellett!

-        Cica nem is mondtad, hogy ennyire jó fej barátnőd van!- szól Jawadd, ami miatt akaratlanul is egy fintor kúszik az arcomra. Sose szokott cicának hívni, csak babának, édesemnek vagy drágámnak, de cica? Na, ne szórakozzon, mi vagyok én, a kurvája?

-        Valahogy kiment a fejemből…- rántok vállat gúnyosan, de senkinek se tűnik fel, mert Barbara leül az én helyemre anélkül, hogy ezt megkérdezné, én pedig egy fiatal srác mellé ülök a repülő legelejére. A szorongató kissebségi érzés, ami a gimnázium utolsó éveiben minden nap rám tört, most is felszínre kerül és mardosni kezd. A torkom kiszárad, szemeim szúrni kezdenek, én pedig halkan felzokogok. Annak ellenére, hogy nincs, hideg a fejemre húzom a kapucnimat, lábaimat az ülésre rakom és fejemet szinte térdeim közé temetem. Nagy levegőket veszek, ezzel próbálom nyugtatni magam, de kevés sikerrel. Iszonyú sokáig kellett önsegítő könyveket olvasnom, hogy elfogadjam magam és el bírjam viselni, Barbara jelenlétét. Az osztályunkban fontos szerepem volt, de még se az a közönséges fajta. Mindenkivel megtaláltam a közös hangot, jól el voltam a társaimmal, de a veszekedésünk után ez mind felborult. Meg maradt pár igaz barát akik mellettem álltak annak ellenére, hogy „ellenségem” alattomosan akarta őket is beszervezni maga mellé. Volt, hogy már akkor is üldözési mániám volt, amikor csak simán megláttam valamelyik csatlósát az utcán. Egy paranoiás nyomorultat csinált belőlem, amiből sokat leküzdöttem a sok év folyamán, amikor is nem kellett látnom. Egyszer már elvette a barátomat, nem történhet meg többször! Elégedjen meg Nick-el engem és a barátomat pedig hagyjon békén! Végre úgy éreztem magam, hogy kellek valakinek, fontos vagyok, erre jön ő és ezt mind felborítja. Csupán a kétszínű nézésétől elásnám magam, és közben ütném magam, amiért képes voltam neki mindent elmondani magamról. Közel engedtem magamhoz, titkokat osztottam meg vele! Az út további részében szörnyű fejfájással küszködtem, ami miatt még jobban sírtam a végére pedig könyörögtem magamban, hogy érjünk már oda. Ki kell szellőztetnem a fejemet, nem baj, hogy nincs ott tenger, utca biztosan van, ott meg elsétálgatok én!

-        Hölgyem, meg kell, kérjem, hogy üljön vissza a saját helyére!- jelenik meg a már jól ismert légi utas kísérő. Arcáról rögtön lehervad a mosoly, amikor meglátja szét bőgött fejemet. Jó reméltem nem lesz ennyire durva a helyzet-, na, gyere, embert varázsolok belőled!- ragad kézen és egy számomra ismeretlen helyre cipel, ahol több nő is szorgoskodik hasonló öltözékben, mint az őrangyalom. Leszedi a sminket az arcomról, az arcomat vizes kendővel megmossa, aztán halvány festéket ken fel, pont annyit, hogy ízléses legyen. Hirtelen felindulásból a karjaiba vetem magam, de szerencsémre visszaölel.

-        Nagyon szépen köszönöm, nem is tudom, hogyan háláljam meg neked…- kezdeném, de csak megrázza a fejét.

-        Gyakori eset ez nálunk, már rutinosak vagyunk, de azt hiszem most már illenem bemutatkozni, Darcy Cruz- nyújtja a jobbját, mire én a név hallatára nevetni kezdek.

-        Sheridan, szintén Darcy – vigyorgok rá, mire is ő felkuncog. Úgy látszik ez ma ilyen szórakoztató nap, és még csak délután négy van,- tudom, hogy illetlenség, de lehetne még egy kérésem?- tördelem szégyenkezve ujjaimat.

-        Dehogy, mond nyugodtan, csak gyorsan, mert nem sokára leszállunk, és még ellenőriznem kell, az öveket az utasokon- hosszú barna haját eközben kontyba fogja, ami kiemeli vékony kicsit csontos, de szép arcát.

-        Azt a nőt nem lehetne eltűntetni a barátom mellől? Szörnyű egy alak, és most még a barátomat is el akarja venni-, rimánkodok, és majdnem elkezdem neki regélni a fantasztikus történetemet a szerelmi háromszögről, de helyette csak mosolyogva bólint egyet és összedörzsöli tenyereit. Szóval neki se szimpatikus annyira, remek! A táskám mélyéből elő keresek egy kis cetlit, amire egy toll segítségével lefirkantom a nevemet és telefonszámomat. Mire Darcy visszaér csak nevet és közben elmeséli, milyen arcot vágott Mrs. Szilikon, ahogy csak ő nevezi. A kezébe nyomom a lapot, hogy hívjon fel, ha szeretne beszélni, vagy meghálálhatom valahogy a segítéségét. Felszegett orral és magabiztosan sétálok vissza a helyemhez, ahová minden szó nélkül leülök, egy pillantást se vetve Zayn-re.

-        Miért sírtál?- hát ő se a kertelések embere, az egyszer biztos.

-        Ki mondta, hogy sírtam?- forgatom meg a szemeimet és, hogy tökéletes legyen az alakításom, még fel is vonom a szemöldökömet.

-        Látom rajtad, szóval, meséld csak el, ha jól látom még egy negyed óra úgy is, mire landolunk-, simít végig kézfejemen, amit eddig a karfán pihentettem, de érintésére el is kapom, onnan- tudod, néha nagyon elegem van a sértődős énedből!- morogja idegesen és szemeivel villámokat szúr felém. A mi kapcsolatunk már csak ilyen harmonikus!

-        Nem én keverek a barátom ősellenségével!- bököm ki végül.

-        Te féltékeny vagy- vágja rá rögtön, mire én indulatosan felkiáltok, hogy hülyeséget beszél. Pár ember felénk fordul és Darcy is elhúzza a száját, ezért mélyebbre süllyedek az ülésbe.

-        Nem tudsz te semmit!

-        De! Nagyon is jól ismerlek!- akadékoskodik, ami miatt csak szomorúan megrázom a fejemet. Néha tényleg nem értem meg, hogy két ennyire más fajta ember között, hogy működhet a kémia…

-        Ha képes vagy három percre csöndben maradni, elmondom mi a problémám a drága kis Barbinkkal, rendben Ken baba?- vigyorgok rá gúnyosan, de lehet, hogy egy malac mosolygása is szebb lenne jelen pillanatban.

-        Sok minden van, amit eltűrök, de az, hogy Ken-hez hasonlíts azt nem!- szól tettet méreggel.

-        Jawadd! Ne viccelj el mindent, úgy semmire se jutunk,- szólok, miközben a könnyeim újra előtörnek, de most nem csak a szomorúság miatt. Megforgatja a szemeit, kezét tarkómra vezeti és csak úgy simán megcsókol, így belém folytja a mondanivalómat. Komolyan azt hiszi, hogy ennyivel lerendezhet? Hihetetlen! Bár…Ha jobban belegondolok… Tényleg elkábított!