18. fejezet- Hogy lehet ennyire bunkó?

Sziasztok! Köszönöm szépen a komit, a pipákat, most is szívesen fogadom, jó olvasást! Mivel beteg vagyok és a doki egész hétre kiírt próbálok előre is megírni részeket, remélem sikerülni fog! :) Ui.: Csak azért is függővég, és tessék találgatni, hogy ki lehet az ;) 

18. fejezet- Hogy lehet ennyire bunkó?

(o.m.g)

Mikor elvállaltam ezt a munkát, arra számítottam, hogy drogosok lesznek itt, alkohol problémák, esetleg felvágott csuklók, de helyette kaptam egy édes pasist, négy barátot, viszont egy közös házra, magával Zayn Malikkal… Még most se hiszem el, pedig éppen egy bútorbolt közepén válogatok. Pontosabban próbálok dönteni két ágy közt. Az egyiknek a kerete sötétbarna a másik pár árnyalattal világosabb. Zayn festéket szerez be, mivel ő fogja kidekorálni a számunkra unalmas és túl átlagos falakat. Nem egy hatalmas kéz- legalábbis a londoni villájához képest, amiről képet mutatott- nekem mégis megfelel. Két hálószoba, egy vendégszoba, két fürdő, egy nappali, konyha és egy kisebb étkező. Ehhez társul egy apró garázs, ami miatt Jawadd morgolódott is, de megírtam neki én majd a felhajtóra parkolok, az ő kedvesének nem lesz baja! Az igazat megvallva, teljesen bepörögtem reggel- mikor megtudtam a tegnapi edzés után-, hogy ma csak este lesz egy taktikai megbeszélés. Tegnap találkoztam a csapattagokkal, akik igazán kedvesen fogadtak, természetesen kaptam pár érdekes kérdést és szúrós pillantást. Visszatérve a vásárlásra egy helyes eladó fiú lép mellém és kérdezi van-e konkrét elképzelésem. Röviden elmagyarázom, hogy igen, csak nem tudok dönteni.

-        Nos, a sötétebb az drágább, de a teszt szerint kényelmesebb, a másik meg érhetően ennek az ellentéte- vigyorog. Homlokát a hajával takarja, mivel még pattanások vannak rajta, így azt hiszem, le kell róla mondanom. Két ok miatt, egy amúgy barátom van, kettő én már felnőtt vagyok, ő valószínűleg még nem lépte át a 21-et., nos… Ciki! Az emlegetett szamár, jelenleg Zayn, két hatalmas zacskóval tér vissza, én pedig megköszönöm a fiúnak a segítségét, és boldogan kérdezem, hogy már a függönyöket is megvette-e.

-        Dehogy, ez mind a festék!- mosolyog büszkén. Felvonom a szemöldökömet.

-        A többiek házát is elvállaltad?- mosolyogok rá angyalian mivel átváltott durcásra.

-        Nem rossz ötlet!

-        Zayn, én csak vicceltem…- húzom el a számat és sebesen próbálom meggyőzni, nem lenne jó ötlet, ha például Louis és Elenor szobáit kipingálná vörös és vakító zöld figurákkal.  

3 héttel később:

Amikor azt hittem, hogy a költözés és a pakolás könnyű és vidám móka lesz, tévedtem. Mivel közeledik a hálaadás és a fiúkkal közölték, nem mehetnek haza a szeretteikhez, mert fellépésük van, így kétszer annyi „munkám” akadt velük, hogy valahogy lelket öntsek beléjük. De a költözködésről egyelőre lemondtam, a drága unokanővérem utáni beszélgetés miatt. Igazából nem az ő hibája egyszerűen csak rávilágított az igazságra. Még pedig, hogy Zayn családja valószínűleg most se bír már annyira, de főleg, hogy elköltöztetem őt Londonból vagy egyáltalán Angliából. Egyre több ok szól a mellett, hogy nekünk nem kéne együtt lennünk, mi mégis küzdünk, közös programokat szervezünk és pár nappal ezelőtt hivatalosan is felvállaltuk. Húga közben hazautazott, de nem, Zayn nem tartott vele! A csapatommal már meg volt az első meccsem is, amin mind az öt értelem jelen volt és állat módjára szurkolt, pedig jó sokkal nyertünk. Apropó a drága fiókáim, éppen Ausztráliába vannak és valószínűleg csak Hálaadás előtt két nappal jönnek vissza, ettől pedig már most borsódzik a hátam. Hiányoznak, de nagyon! Nem csak a munka része, hanem Niall viccei, Louis néha már idegesítő tréfái, Harry aranyos rohangálása a kis családja után, Liam aggódása és nem utolsó sorban Zayn. Csak úgy simán, ő! Amikor csak tudunk, beszélgetünk telefonon vagy gépen, de a bal vállamon a kis ördög ott kiabálja, hogy ne tegyem ezt! Mielőtt elment volt egy kisebb vitánk, amiatt, hogy elmondása szerint túlságosan rátelepedtem még pedig ő ezt nem tűri. Az edzések kemények, de szerencsére már csak heti két alkalommal kell járnom kondi terembe és már csak magamnak kitalált tervvel kell magamat „szórakoztatnom”. Viszont, amikor haza érek, olyan fáradt vagyok, hogy örülök, épségben elérek az ágyamig. De most hétvége van, nincs meccs, se kliens még hívás se valamelyik ismerősömtől vagy barátomtól. Hiányoznak a szüleim az otthoni barátaim és egy kicsit a régi életem is. Olyan gyorsan kerültem ki Amerikába, hogy időm se volt belegondolni mekkora dolog is ez, csak sodródtam az árral. Szeretem Zayn-t, de mikor még nem voltam vele, nem volt bennem ez a féle szorongás. Bízom benne, tényleg, de nem tehetem meg vele, hogy elválasztom a családjától. Még csak most lesz, felnőtt! Miért történik ez velem? Másnak annyira könnyű, megtalálja a fiút, akit szeret, összejönnek, és utána nem kell azon gondolkodnia vagy szomorkodnia, hogy a fél világ utálja, beleértve a barátja családját is. A próbaidőm a napokban telik le, de még kapok pár napot, hogy végig gondoljam, meg szeretném-e hosszabbítani a szerződést. Zayn úgy tudja, hogy már rég aláírtam, de hazudtam neki, ez nem igaz! Amikor kiválasztottam ezt a pályát, nem akartam kötöttségeket, de ez a munka pontosan azzal járna! Mégis, szeretem őket, jól is fizetnének, de nem tudnám cserben hagyni a többi sztárt vagy csak sima embert, aki ugyan úgy segítségre vár, még pedig tőlem! Képtelen vagyok dönteni és hazudni tovább annak a személynek, akit szeretek. Elég viccesre sikeredett, amikor bevallottuk egymásnak, ugyanis éppen moziban voltunk, akció filmet néztünk meg, mikor felém fordult, megrántotta a vállát, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, közölte, hogy szeret. Én ugyan olyan lazasággal, mint ahogy ő tette, viszonoztam és loptam a popcornjából. Azt hiszem, nem vagyunk annyira nyálas pár, mint mondjuk Louis és Elenor.

-        Megjöttem!- kiáltja Patricia. Jah, nem említettem még, hogy ideutazott, hogy boldogítson Hálaadáskor? Igazából örülök, hogy legalább egy kevéske társaságom akad, mikor nem éppen egy boltot vásárol fel, vagy az itteni barátait kergeti a sírba.

-        Szia!- mosolyogok rá keserűen, mire lekonyul a vigyor arcáról és ledobja a bevásárló zacskókat.

-        Mi történt?

-        Nem tudom, mi legyen ezzel a költözős dologgal, nem beszélve a szerződésről! Zayn teljesen ki fog borulni, ha megtudja, hogy hazudtam, és a fiúk is most annyira ki vannak, ott szeretnék mellettük lenni, hogy támogassam, őket- beszélek össze vissza, már a sírás határán állok, és mikor karjaiba von, kibuggyan az első könnycsepp is, amit követ a többi is. Túl sokat vállaltam! A kosarazás minden fizikai energiámat elveszi, a pszichológia pedig a mentálisat, így alig marad időm olyan dolgokra, mint vásárlás, mosás, főzés. Elegem van, és úgy érzem, összeroppanok, ha nem történik valami hihetetlen gyorsan.

-        Sejtettem, hogy egyszer bekövetkezik, de reméltem, nem ilyen korán- sóhajt egy hatalmasat és zsebkendőt nyújt felém. Helyeslően bólogatok, én vagyok a szakember, nekem is fel kellett volna tűnni, de inkább elnyomtam magamban, és foglalkoztam más problémájával, ahelyett, hogy a sajátjaimat oldottam volna meg.

-        Döntened kell Darcy, tudom, hogy baromi nehéz lesz, de muszáj!

-        Nem fogok szakítani Zayn-el!- kiáltok fel indulatosan, amitől egy pillanatra hátra hőköl.

-        Én nem róla beszélek.

-        Nem…- suttogom szomorúan. 13 éves korom óta minden álmom az, hogy embereknek segítsek, de mivel a vérrel és belső szervekkel annyira nem voltam kibékülve, maradt a pszichológia. A másik hatalmas vágyam pedig, hogy kosárlabdázzak, földöntúli boldogsággal tölt el egy nyertes meccs vagy vidám edzés. Ezt nem érheti meg az, aki még sose vett részt ebben, csak az, aki átéli minden egyes pillanatát!

-        De! Te is tudod, hogy muszáj lesz!

-        Nem!- tiltakozom továbbra is- a kettő közül nem lehet választani, mind a kettőt imádom, nem!- lassan annyiszor fogom kimondani a nem-et, hogy beleőrülök, de akkor is!

-        Döntened kell, hogy hosszútávon melyik a megvalósíthatóbb, bár ezt mind a ketten tudjuk!- mosolyog rám bíztatóan és hátamat simogatja, hátha attól megnyugszom, de nem! Azért szép próbálkozás!

-        Azt hittem menni fog a kettő egyszerre…- motyogom. Naiv voltam, de borzasztóan, ez pedig nem rám vall, főleg nem ilyen fontos döntésekkel kapcsolatosan. Nem gimnazista vagyok, hogy össze- vissza vacilláljak két egyetem között, hanem 24 éves!

-        Tudom.

-        Még csak most kezdtem, de máris kilépek, cserben hagyom, őket- rázom a fejem szomorúan és elkeseredetten. Igaz, még nem sikerült teljesen beilleszkednem és a neveket se tudnám felsorolni a csapatból, mégis…

-        Meg fogják érteni, de neked tér kell, az, pedig ha minden napodat ebben a városban éled, nem sikerül, ezt te is tudod. Sheridan vér csörgedezik az ereidben, ez pedig azt jelenti, képtelen vagy a fenekeden megmaradni!- viccel, mire én is felnevetek.

-        Drága mulatság lesz felbontani a szerződést- gondolkodom el, és már látom magam előtt, ahogy a bankszámlámat egy gyönyörű összegtől megfosztják.

-        De, a One Direction nem arról híres, hogy keveset fizet-, kacsint, rám- most egyedül hagylak, gondolkozz csak és ne felejtsd el felhívni a barátodat, mondj el neki mindent! Én addig csinálok valami vacsorát!

-        Köszönöm. Bár néha komolyan elgondolkozom melyikünk a pszichológus!- harsányan felnevet, majd csak legyint és eltűnik a konyhában. A tenyerembe temetem az arcomat és ujjaimmal a fejbőrömet masszírozom. Tényleg beszélnem kellene Zayn-el, de félek, megharagszik, ha elmondom, hazudtam neki. Kezembe veszem a telefonomat, szorongatom pár pillanatig, szemezek a számával, végül megnyomom a kis zöld kört és még mindig sírva szólok bele a készülékbe.

-        Darcy, mi történt? Miért sírsz?- szól bele aggódva és türelmetlenül kérdezősködik tovább.

-        Én… Nem mondtam igazat, azzal kapcsolatosan, hogy aláírtam a szerződést.

-        Arról tudok, és este akartam is erről beszélni… Figyelj, most nem annyira érek rá…

-        De várj!- kiáltok, fel eszelősen- ott hagyom a csapatot, elvállalom a munkát, csak kicsit változtatnék, rajta- hadarom el gyorsan és egyszerűen lecsapom a telefont. Bunkóság volt tőle, hogy mikor érzi rossz a kedvem még hallja is, erre le akar koppintani! Hát milyen barát ez? És én miatta is akarom befejezni a kosárlabdát? A bejárati ajtó hangos csapódására felkapom a fejemet és felhúzott szemöldökkel lebaktatok az előszobába. Amint megpillantom, rögtön a nyakába ugrok, és a mellkasát kezdem püfölni, hogy mi a francot keres itt?

-        Én is örülök, hogy látlak, kicsim!